2024. május 27. Hella
Újrakezdik Mubarak perét, amelyben több száz tüntető halálával kapcsolatos felelősségét vizsgálják
MTI
|
2015. június 04. 12:28
|
frissítve: 2015. június 04. 12:28
Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök perének ismételt újratárgyalását rendelte el a kairói semmítőszék - adta hírül az egyiptomi állami hírtelevízió.

Mubarakot a három évtizedes hatalmának véget vető, 2011. január 25-én kirobbant felkelés alatt elkövetett emberölések kapcsán 2012-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, majd - miután eljárási hibákra hivatkozva újraindították perét - tavaly november 29-én felmentették.

A szóban forgó időszakban tizennyolc kormányellenes megmozdulás alatt közel kilencszáz ember vesztette életét. Az exállamfő felelősségét 239 demonstráló erőszakos halálával kapcsolatban vizsgálják.

Az észak-afrikai ország legfelsőbb bíróságának elnökhelyettese, Anvar Mohamed Gáber bíró a többi vádlott novemberi felmentését helybenhagyta, elutasítva ezzel a főügyészség fellebbezését. Utóbbiak között van a Mubarak-éra utolsó belügyminisztere, Habíb el-Adli, valamint a belbiztonsági szolgálatok hat magas rangú tisztségviselője is.

Mubarak pere november 5-én indul újra. A 87 éves volt államfőt egy másik perben sikkasztás miatt két fiával együtt három-három év szigorított börtönbüntetésre ítélte májusban egy kairói büntetőtörvényszék.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat