Még az is előfordulhat, hogy mindennek közvetett módon hasznát vehetjük szorult helyzetünkben. Nem az életrajzát szándékozunk itt, akárcsak röviden, leírni, mert az a filozófus számára valóban lényegtelen, csupán néhány eredeti, korszakalkotó gondolatát felvillantani, azt is a lehető legjobban leegyszerűsítve, vulgarizálva.        

Életrajzból talán elég annyi, hogy Heideggernek hosszú élet adatott, amelyet hatalmas szorgalommal dolgozott végig.

Egyik legkedvesebb mondása volt: „das Denken geht weiter”, azaz a gondolkodás sosem áll meg, és ezt valóban komolyan is vette. A filozófia nyelvén szólva ez azt jelenti, hogy nem fogalmakat kell alkotni, hanem az addigi fogalmakat minden nap újra kell értelmezni. Így azok nála nem is maradtak örökérvényű, állandó fogalmak, hanem a gondolkodás ügyeivé (die Sache des Denkens) váltak, amelyeket mindenkinek dolga sajátjaként meggondolni. (Persze csak ha szükségét érzi.) Nem csodálkozhatunk azon, hogy az életművét egybegyűjtő összkiadás 102 kötetre fog rúgni, amelyből a mai napig mintegy 87 már megjelent.

Heidegger élete végéig valóban újra, meg újra gondolta a hagyományos filozófia fogalmait: ember, világ, lét, lényeg, idő, nyelv, beszéd, gondolkodás, technika, stb. Egészen tömören, egy példaként az ember fogalmára térjünk ki. A filozófia története során az ember az eszes élőlény (animal rational). Tehát olyan élőlény, amely ráadásul beszélni, gondolkodni is képes. Heidegger azt mondja, hogy persze így is lehet értelmezni, de akkor nehéz lesz elkerülni azt, hogy az állatokkal mérjük össze magunkat, és véget nem érő vitákat folytassunk arról, hogy az állatok mennyiben beszélnek, kommunikálnak stb. stb. Ami egyébként folyik is az angolszász filozófiában. Nem, (Nein!) mondja Heidegger. Az ember lényege nem az, hogy élő-lény, hanem az, hogy megérti saját magát, a világot, a többi embert, és ezzel a létezést, mint olyat. Megérti azt, hogy VAN világ, és ezzel létrehozza önmagát, a létmegértő létezőt. Ezt az ember-fogalmat nevezte el Heidegger Dasein-nek. A Dasein, az így értett ember az a hely, ahol a világ, és a létezés megnyílik, „keletkezik”, mert mi emberek gondoljuk, és kimondjuk. Ebből persze rögtön adódik, hogy Heidegger számára a filozófia és a teológia két külön „világ”, de ezt nincs hely most kibontani.

De következik még valami, amit csak röviden érinthetünk, de amit megtalálhatunk Heidegger 1941-es, Die Grundbegriffe című egyetemi előadásában. Ha elsősorban nem élő-lényekként tekintünk magunkra, akkor nem az élethez szükséges dolgokra figyelünk, azaz nem a szükségletekre figyelünk.

A szükségletek, a vágyak, a kívánságok háttérbe szorulnak, és inkább arra figyelünk, amiről le tudunk mondani, amire nincs szükségünk. Ha ezt teljes jelentőségében és részleteiben végiggondoljuk, akkor egy forradalmian új létezést gondolhatunk meg, amelyet a tudományra, és a gazdaságra koncentráló mai létezésünk eleve kizár, és elvet.                       

A Heideggerre való emlékezésben természetesen nem lehet a célunk, még felületesen sem, ennek a 35-40 ezer oldal koncentrált filozófiai szövegnek az összefoglalása. Célunk e helyett a figyelem felhívás. Olvassuk Heideggert, mert akkor új szemmel olvassuk Hérakleitoszt, Parmenidészt, Plátont, Arisztotelészt, Ágostont, Eckhartot, Leibniz-et, Descartes-ot, a német idealistákat, Nietzschét, egyszóval vele az egész mára elfelejtett filozófia története életre kel, megelevenedik! És ez nem úri passzió, szórakozás, időtöltés, mert nekünk, európaiaknak, ha gondolkodni szeretnénk, ha szeretnénk kikerülni a zsákutcából, ahol vagyunk, nincs másunk csak az európai gondolkodás története, a filozófia. Nekünk a kínai, indiai szövegek semmit nem mondhatnak, mert az eredeti szövegek lefordíthatatlanok. Aki mást mond, az félreérti azokat. Az űrkutatás pedig egészen biztosan nem megoldás, mert egyrészt nincs több száz évünk, másrészt pedig nézzük meg milyen állapotban jöttek le a Holdról az űrhajósok néhány hét után.

Egyszóval olvassuk Heideggert, mert a mai szorult helyzetünkből, a bennünket körülvevő demográfiai, ipari-technikai, környezeti, bioetikai, migrációs problémából nem fogunk tudni kikecmeregni a hagyományos filozófia által megalapozott, általánosan és kizárólagosan elfogadott haszon- és észelvű, növekedés-, és fogyasztás-centrikus gondolkodásunkkal, viszont az új gondolkodást csak a filozófiából kiindulva tudjuk megsejteni. Heidegger korán, már a múlt század 30-as éveiben rájött erre, hol voltak akkor még a zöld mozgalmak!        

Ha egy mondatban kellene összefoglalnom a Heideggert inspiráló erőket, akkor talán azt mondanám, hogy egész életében megpróbálta az európai történelmet (ami tehát neki egyet jelentett a filozófia történetével) egyetlen pillantással átfogni, és újragondolni, és ezzel önmagát olyan helyzetbe hozni, amelyben esélye lehet a kezdetünket és a jövőnket megsejteni. Azért csak sejteni, mert az emberről és a világról való eredeti gondolatokat, és az azt hordozó nyelvet Heidegger szerint nem mi irányítjuk, nem mi teremtjük, hanem csak felfogjuk, fogadjuk valahonnan, ami elfedi önmagát előlünk. A magyar nyelv egyébként jól mondja: eszembe jut, bevillan, de fogalmam sincs honnan. Itt említhető Heidegger másik kedves mondása: nem mi beszélünk, hanem a nyelv beszél. Mi csak hallgatjuk.

Az ember kezdete nem antropológiai, hanem történelmi értelemben veendő, a saját történelmét, és benne önmagát meggondoló ember jelentésében. Az így értett kezdet pedig azért kiemelkedően fontos, mert Heidegger nemcsak forradalmi, hanem igazi konzervatív gondolkodó is volt, így egyszerre. Számára az egész történelem egy forrásból fakad, a görög filozófia forrásából, amely elrejtőzik ugyan, de amelyet mégis meg kell gondolnunk ahhoz, hogy a jövőnket megsejthessük. Heidegger tehát visszafelé, a görög filozófiára figyel, és nem a modern tudományra, technikára, amely végigfutotta pályáját, és ma pontosan látjuk, hová vezetett.             

Heideggert a lét filozófusának szokás nevezni. Ez egyrészt a főművéből az 1927-ben megjelent „Lét és idő”-ből ered, másrészt ő maga is fontosnak tartotta végig hangsúlyozni a saját gondolkodói életútjának folytonosságát. De a filozófiai értelemben vett lét, nagyjából a múlt század harmincas éveiben, gondolkodásában átadta a helyét a „lét igazsága”-nak, amit az Ereignis névvel nevezett meg tömören, és amelyet „önmagává válás”-ként lehetne körülírni.

Az igaz filozófiának, Heidegger szerint egyetlen kérdést kell feltennie, és ezen gondolkodnia:

Miért van egyáltalán a létező(világ), és miért nincs inkább semmi.

Az, ami ezt lehetővé teszi, ami tehát a világ és vele az ember létét adja: az Ereignis.      

Ereignis alatt tehát a lét és az azt megértő ember kölcsönös egymáshoz viszonyulását értette, valahogy úgy, ahogy a nappal és az éjjel viszonyul egymáshoz. A mindennapi értelmezés szerint a nappal és az éjjel váltakoznak, de már Krisztus előtt az 5. században Hérakleitosz, (és a nyomában Heidegger) meglátta, hogy a kettő, igaz módon, Egy. Egyik sem létezik a másik nélkül. Az ember és a létezés (Ereignis) is így viszonyulnak egymáshoz.

Befejezésként még talán a Heidegger által a technikáról gondoltakat villantanám föl, mert ez a leglátványosabb.

A technika hagyományosan valamilyen célra szolgáló eszközök összessége. A technikai eszközt mi hozzuk létre, mi uraljuk, rajtunk múlik, hogy meddig terjeszkednek.

Heidegger úgy látja, hogy a technika valójában, lényegét tekintve hatalom. Olyan hatalom, amely uralkodik fölöttünk, és arra kényszerít bennünket, hogy kiszolgáljuk. Azaz mindent, minden dolgot, az egész természetet a rendelkezésére bocsássunk. Mindent, még a legszebb növényt is csak mint nyersanyagot vagyunk képesek tekinteni, amiből valamit (olajat, élelmiszert, bármit) elő akarunk állítani.

Ez az előállítás, mint akarat maga a technika. A technika olyan hatalom, amely az egész világot irányítja, és közel van ahhoz, hogy elpusztítsa.

Heidegger szerint ezt először meg kell értenünk, és akkor lassan talán lépesek leszünk kibújni a hatalma alól.

Különben a rabszolgái maradunk, és minden pillanatban szolgálni fogjuk, a bevásárló központokban, csakúgy, mint a munkahelyünkön és a vakáció alatt.