Most még 10 percenként váltják egymást a járatok a Tiszai pályaudvaron. Húsvétkor viszont ritkábban közlekednek majd a buszok. Vasárnap és hétfőn is ünnepi, azaz vasárnapi menetrend lesz érvényben. Az ME jelzésű egyetemi járat vasárnap nem jár majd, csak hétfőn indul újra.
Szerdán még a munkanapokra vonatkozó menetrend szerint közlekedtek a közlekedési központ járatai. Csütörtökön viszont kezdődik a tavaszi szünet, így a helyközi és a távolsági buszoknál is a tanítási szünetre érvényes menetrendet kell figyelni.
– Autóbusz járataink úgy közlekednek – magyarázta Ujj Zsuzsanna, az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. PR-menedzsere –, hogy harmadikán a hét utolsó tanítási szünetes munkanapjára érvényes menetrend szerint, negyedikén a szabadnapra, ötödikén, vagyis vasárnap munkaszüneti napra, hatodikán a hét első munkanapját megelőző munkaszüneti napra, hetedikén a hét első tanítási szünetes munkanapjára, nyolcadikán pedig a munkanapra és a hét első iskolai előadási napjára érvényes menetrend szerint közlekednek buszaink.
Ezeknek a járatoknak a menetrendje április 9-én változik újra, amikor vége a tavaszi szünetnek. A közlekedési társaság az ünnepek miatt meghosszabbítja a bérletek érvényességét. A márciusi szelvényekkel április 7-ig lehet utazni.
A MÁV-nál nagy forgalomra számítanak húsvétkor. Vasárnap ünnepi, hétfőn a vasárnapi kedden pedig a munkanapokra vonatkozó menetrend szerint indulnak a vonatok.
– Természetesen az ünnepi csúcsforgalomhoz igazodunk – mondta el Lőcsei Virág, a MÁV-csoport szóvivője –, ami azt jelenti, hogy az összes szerelvény, ami üzemképes, az közlekedni fog, és hogyha a helyfoglalások is úgy alakulnak például az IC-vonatok esetében, akkor plusz kocsikat is bekapcsolunk majd ezekbe a szerelvényekbe, hogy minél kényelmesebbé tegyük az utazást.
A MÁV azt javasolja, aki teheti, váltson jegyet az interneten, vagy elővételben. Így elkerülheti az ünnepi tumultust a pénztáraknál.