A kivitelezés január közepén kezdődött a Semmelweis és Szent Ferenc kórház területén. Holnaptól pedig már a kórházak előtti területen folytatódik a munka, ezért a Csabai kapuban forgalomkorlátozásra kell számítni.
„Csaba felé, kifelé menő két sávot kezdjük el bontani, ez körülbelül egy hetet fog igénybe venni ez a munkarész, és ezt követően pedig a Semmelweis kórház oldalában jövünk tovább a munkákkal, egészen a Szent Ferenc Kórháztól a Bottyán János utcáig egy fél pályás útlezárás lesz. A mostani kétszer két sáv helyett egy-egy sávon fogjuk tudni biztosítani a forgalmat.” - tudtuk meg Kovács Tamás, a MIHŐ Kft szolgáltatási igazgatójától.
A kivitelezés alatt a Bottyán János utcára a Csabai kapu irányából sem jobbra, sem balra nem lehet majd bekanyarodni. Napközben a Semmelweis kórház területére a Sibrik Miklós utca – Vezér utca útvonalon lehet majd bejutni.
„Szerdán reggel a csúcsforgalmat még elengedi a kivitelező, ezt követően kitáblázza az új forgalmi rendet, majd várhatóan szombat körül, amikor már a Csabai kapuban is történik bontás és félpályás lezárásra is sor kerül, állítanak majd a jelzőlámpán, ezzel is azt szeretnénk, hogy minél inkább tudják engedni a forgalmat.” - mondta Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. - PR és kommunikációs vezetője.
A munka csaknem egy hónapig tart majd. Móricz József stratégiai igazgató a tavalyi díjátadón is kiemelte, hogy ma már egyre többen csatlakoznak vissza a távhőre, azok közül is, akik korábban leváltak. A távhőre csatlakozással a Semmelweis és Szent Ferenc kórház energiaköltsége is csökken majd.
"Ma már versenyképes a távhőszolgáltatás az egyedi gázfűtéssel szemben, főleg a lakossági körben azok számára, akik az ÁFÁ-t nem igényelhetik vissza. Tehát a távhőszolgáltatás ÁFÁ-ja lényegesen olcsóbb, 5 százalékos, szemben a gázfűtés 27 százalékos ÁFÁ-jával" - fogalmazott Móricz József , a MIHŐ Kft. stratégiai igazgatója.
A MIHŐ Kft. 2013 őszén nyert csaknem 140 millió vissza nem térítendő támogatást a miskolci távhőszolgáltatás további bővítésére. Így az avasi hőkörzet „szomszédságában” elhelyezkedő Szent Ferenc Kórház és Semmelweis Kórház is a távhőrendszerre csatlakozhat.