- Ez a vásár egyre jobban összefonódik azokkal a kulturális eseményekkel, folyamatokkal, amik Miskolcon zajlanak - nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Kiss János alpolgármester.
A program az elmúlt időszakban sportrendezvénnyel is bővült, így része lett a Belvárosi futás is. Kiss János elmondta, hogy a következő havi, októberi Termelői Nap programjába már be fog kapcsolódni a Miskolci Barátság Maraton is, amelyben a másfél kilométeres szakasz már a Termelői Naphoz fog visszaérkezni.
Szeptember 18., Miskolci Termelői Nap
9 órától regisztráció, majd 10 órakor rajtol a Belvárosi futás
9.30 óra – Számadó Zenekar muzsikál
10 óra – „Kulturális Örökség Napjai” Miskolc belvárosi séta
10.30 óra – a Halmaji Gitártrió fellépése
11.15 óra – Belvárosi futás eredményhirdetés
11.30 óra – „Az állatok nyelvén tudó juhász” a Sebaj Színház előadásában
A rendezvény plakátja innen is letölthető.