Este fél nyolckor kezdődik élő adásunk. Szakértő vendégeinkkel értékeljük a részvételi arányt épp úgy, mint az egyéni országgyűlési képviselőjelöltek és a pártok listás eredményeit.
A műsorfolyamban kiemelten foglalkozunk a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hét választókerülettel, ezen belül pedig a miskolci 1-es és 2-es körzet eredményeivel.
Élőben kapcsoljuk a pártok eredményváró helyszíneit, ahonnan kollégáink adnak hangulatjelentést, és a képviselőjelölteket is mikrofonvégre kapják.
A stúdióban vendégünk lesz Simon János, a Harsányi János Tudásközpont főigazgatója, a Koudela Pál, a Harsányi János Tudásközpont főmunkatársa, valamint Fekete Sándor és Zárug Péter Farkas politológusok.
Vasárnap este fél nyolctól is érdemes lesz a Miskolc Televíziót választani.