Ez a másik szempont nem mellesleg a 165 évvel ezelőtti Magyarország és a mai Magyarország közötti különbségre, de főként az akkori és a mai magyarok közötti különbségre világít rá. 

Ha kezünkbe vesszük a 13 aradi vértanú búcsúleveleit, amelyeket szeretteikhez írtak utolsó óráikban, és a haláluk előtti utolsó mondataikat olvassuk, a fájdalmas együttérzésen túl a megdöbbenés, az erkölcsi tisztaság, és elsősorban az egész életüket, minden tettüket átható, Istenben való hit árad belőlük. Meggyőződésem, hogy az istenhit a halált megvető bátorságukhoz is kellett, és az utolsó órákat méltósággal elviselő tartásukhoz is.

A teljesség igénye nélkül olvassunk bele néhány levélbe!

Lázár Vilmos többek közt ezt írta búcsúlevelében feleségének, Reviczky Máriának:

„Kedves szentem, egyetlen Marim! Isten veled, Isten veletek! Szeretném beléd lehelleni egyetlen sóhajtásom, de az úgyis meg fog történni. Az Isten, aki még sohasem hagyott el, most sem fog elhagyni, én pedig szellemképp körül foglak lebegni mindenha!”

Pöltenberg Ernő, aki azt vallotta, hogy a nyelve ugyan német, de a szíve magyar, és a szabadságért dobog, így írt feleségének, Pauline Kakowskának:

„Imádott szegény feleségem. A jó Isten óvjon téged és a kedves szegény gyerekeket, ne hagyja, hogy túlságosan átengedjétek magatokat a mély fájdalomnak, terjessze ki kedves fejetek fölé mindenható és óvó kezét! Ez az utolsó fő fohászom.”

Leiningen-Westerburg Károly feleségéhez írt búcsúleveléből:

„Egyetlen, utolsó leheletemig szeretett Lizám! A kocka eldőlt és csak kevés órám maradt még e világon, hogy előkészüljek a keserű lépésre. A mindenható Isten, ki szívembe lát adjon erőt, hogy úgy halhassak meg, mint egy keresztény. Mindig híven hódoltam őseim vallásának, a lelkész kezéből fogadtam hitem vígasztalását, és kész vagyok teremtőm ítélőszéke elé lépni.”

Török Ignácnak ezek voltak a halála előtti utolsó szavai:

„Nemsokára Isten legmagasabb itélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak őt szolgálta.”

Vécsey Károly a halála előtti órában ezt mondta:

„Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”

Damjanich János börtönében katolikus hitre tért, és meggyónt. Az aradi vértanúktól való legszebb imát hagyta ránk, amelyet így fejezett be:

„Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot. Te ismered ó Uram az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Amen.”

Az imádság ma is időszerű. Mindazért, amiért a szabadságharc hősei küzdöttek, lényegében ma is küzdhetünk. A nemzet szabadságáért, a nemzet sorsának jobbra fordulásáért. Ma is ki vagyunk szolgáltatva a nagyhatalmaknak és a fogyasztói társadalom személytelen kényszerítő erőinek. Ma nem hadsereg tör ránk, hanem a multinacionális globális nagytőke bevásárló központjaival és bankjaival, amelyek súlyos munkanélküliséget, és szegénységet hoztak a magyaroknak. Mert miközben egy bevásárlóközpont teremt 80-100, minimálbérrel fizetett munkahelyet, addig tönkreteszi az egész régió kis- és közepes vállalkozásait, vagyis munkanélküliek ezreit „termeli” az országnak.

Ma nem hadsereg tör ránk, hanem újabban nagyhatalmak által fizetett, ún. civil szervezetek, amelyeket partizáncsapatokként használnak föl a liberális gazdaságpolitika ellen harcoló kormányzat ellen.

Hol voltak ezek a civil szervezetek, amikor tiltakozni kellett volna a külföldi energiaszolgáltatók elképzelhetetlen áremelései ellen? A devizaalapú hitelekről nem is beszélve. Az nem az emberi szabadságjogok ellen való cselekedet, ha a jövedelmünk felét elviszi a gáz-, villany- és vízszámla, többet, mint a nálunk sokkal gazdagabb országokban?

Az egyoldalúan megemelt hitelek, és az elképesztő gázszámlák okozta szegénység elvehetik szinte a teljes szabadságunkat, bezárva bennünket a lakásunkba. Ez nem jelent problémát bizonyos civil szervezeteknek, de az ellene meghozott kormányzati intézkedések: azok igen!

A liberális gazdaságfilozófia, a Soros által fetisizált nyílt társadalom ezek szerint valóban azt jelenti, az erősek szabadrablása a gyenge országokban. Éppen ideje volt, hogy valaki ez ellen felemelje a szavát és tegyen is ellene!1848-49 szabadságharca szinte predesztinált bennünket erre a feladatra.

A levert szabadságharc után azok, akik megmenekültek a haláltól, és sokszor börtönbüntetést szenvedtek, az Akadémia lapját, az Új Magyar Múzeumot ezzel a fejléccel indították.

Peragit tranquilla potestas / que violenta nequit. Véghezviszi a csendes erő, amit nem tud az erőszak.

Az 1848-49-es szabadságharc hőseinek a példája ma azt üzeni nekünk, hogy ellenállva a globalizáció nemzeteket szétverő hatásának, így, erőszakmentesen, egyedüliként, de határozottan cselekedjünk a magyarságért és a hazánkért.

Minden liberális, globalista szirénhangra legyintve, igenis erősítsük magunkban a nemzeti érzést, a keresztény hitet és a hazaszeretetet, mert csak így maradhatunk fenn, csak így győzhetünk.