2024. október 06. Brúnó, Renáta
Versennyel hívták fel a figyelmet a szociális gondozók és ápolók elismerésére
Budai Gábor/minap.hu
|
2017. április 27. 15:57
|
frissítve: 2017. április 28. 14:46
A szociális gondoskodás az ápolói hivatás megerősítésére – Őszi Napfény címmel először rendeztek Regionális szociális gondozó és ápoló versenyt az Őszi Napsugár Otthonban. A szervezők célja a társadalmi figyelemfelkeltés a szociális gondozó és ápoló szakma fontosságára, és az elismerésére.

A verseny egyik állomásán egy újraélesztést gyakoroltak a diákok, akiknek összehangoltan kell cselekedniük, hogy eredményesek legyenek. De ez csak egy volt, a sok feladat közül: ágyneműzniük is kellett, mindamellett, hogy egy projektmunkát is bemutattak a versenyben résztvevő gondozó és ápoló tanulók.

apolok6.jpg

A régió szinte minden részéből 26 képzőintézmény jelentkezett. Az előzetes minősítés után végül nyolc intézmény jutott el a versenyre. A verseny szervezője, Hegymegi- Kissné Szilasi Krisztina elmondta, hagyományt szeretnének teremteni a versennyel.

apolok8.jpg

– Ennek során arra is igyekszünk rámutatni, hogy milyen hű és kitartó munkát végeznek az Őszi Napsugár Otthon dolgozói – mondta.

apolok2.jpg

A szervezők a versennyel arra is fel szeretnék hívni a figyelmet, hogy mennyire fontos, áldozatkész és elhívatott az a tevékenység, amit a gondozók, ápolók végeznek. Blachné Papp Eleonóra, az Őszi Napsugár Otthon intézményvezetője ismertette, a verseny során egy elsősegély-nyújtási feladatot kellett teljesíteniük a diákoknak, demonstrációs teremben kellett bizonyítaniuk a szakmai tudásukat, gondozási-ápolási feladatokat kellett ellátniuk. De egy totóban is megmutathatták szakmai tudásukat.

apolok3.jpg

A verseny valamennyi résztvevő számára dupla hasznot jelent, mondták a megmérettetésen. Tátrai István, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója szerint az ilyen alkalmakon a diákok össze tudják hasonlítani a felkészültségüket, hol tartanak egymáshoz képest, mennyire sikerült elsajátítani a szakmát.

apolok5.jpg

– A másik hozadéka ennek a versenyen való részvételnek pedig az, hogy egymás tevékenységét látva tulajdonképpen át tudják venni egymás jó gyakorlatait – fűzte hozzá.

apolok7.jpg

A verseny első helyezettje a Miskolci Szakképzési Centrum Szemere Bertalan Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának tanulói lettek. Az Őszi Napfény Regionális Verseny Vándorkupát ők őrizhetik egy évig.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat