A hagyomány szerint Jézus születése után negyven nappal ezen a napon mutatta be elsőszülött fiúgyermekét Mária a zsidó papoknak.
– Amikor az agg Simeon meglátta a kisdedet, abban a pillanatban tudta, hogy beteljesült a Szentlélek jóslata, miszerint nem hal meg addig, amíg nem találkozik a világ megváltójával – mondta Lipcsák János, a Mindszenti Plébánia plébánosa.
A katolikusok ezt a napot a Gyertyaszentelő Boldogasszony napjának nevezik. A gyertya szentelése pedig az egyik legrégebbi szokás, mely Jézushoz köthető.
– „…napfényre kerülnek sok szívnek titkos gondolatai.” Ezt mondta Simeon Máriának – magyarázta Lipcsák János. – Ez azt jelenti, hogy Krisztus az örök világosság. A gyertya pedig ennek az örök világosságnak lesz a jelképe.
A szertartás eredetileg egy körmenettel szokott kezdődni, de ez most elmaradt a templom felújítása miatt. A szentmisét Tóth László atya tartotta este fél 7-től a Mindszenti templomban.