minap.hu: Tudta, hogy készült önről Wikipédia-oldal? Néhány, manapság felkapott celeb életútját nem taglalják ilyen részletességgel…

Ambrus Attila (A. A.): Tisztázzuk akkor az elején: köztem és a celebek között egyebek mellett az a különbség, hogy én tudok bankot rabolni meg köcsögöt csinálni, a celebek meg semmihez nem értenek. Én tehát nem vagyok celeb.

minap.hu: Isten ments, hogy összehasonlítsam önt velük, pusztán arra a jelenségre szerettem volna rávilágítani, hogy sokat elmond, ha valakiről készül egy hivatkozásokkal teli „szabad enciklopédia”.

A. A.: Nézze, én társadalmi problémának, sőt az elit válságának tartom, hogy egy elítélt bűnöző példakép lehet. Az, hogy a média szereti és felkapta a történetemet, valójában nem az én asztalomra tartozik. Nem kétlem ugyanakkor, hogy ha az ön hozzátartozójára fogtam volna fegyvert, akkor nem készítene velem interjút. Mindig elmondom azonban: a bűneimért én leültem a büntetésemet, megbűnhődtem, lassan hét éve kint vagyok és igyekszem minden nap becsületesen élni.

minap.hu: Nyilván nem egydimenziós a válasz, de mégis, hogyan jutott el odáig, hogy az első fegyveres rablását elkövette?

A. A.: Ennyi év távlatából kapásból ezer választ tudnék adni, hosszan tudnám ecsetelni, mit miért tettem, de én nem akarom megmagyarázni. Az is bizonyos, hogy nem tudatosan kerestem a sajtónyilvánosságot. A bűntársam figyelmét is felhívtam arra, hogy addig jó, amíg senki nem tud rólunk semmit. A média és főleg az akkor induló kereskedelmi tévék azonban meglovagolták a történetemet, jó sztorit láttak benne, hogy van egy faszi, aki cicázik a rendőrökkel… Akkoriban rengeteg dolog nem működött jól Magyarországon, a bankok védelmétől kezdve az elavult riasztórendszerekig stb. Én kihasználtam ezeket a hiányosságokat. Az ilyen helyzeteket ma már nem lehet reprodukálni, szerencsére, és némileg az én munkásságomnak is köszönhetően nagyon sokat javult a bankbiztonság Magyarországon. A 90-es évek káosza ma már nincs meg. Nem azt mondom, hogy ma már nem lehet bankot rabolni, de legalábbis százszor nehezebben menne…

minap.hu: A hányattatott gyerekkor mennyire játszott szerepet a lecsúszásban?

A. A.: Sokat olvastam gyerekkoromban, a bűnügyi könyvek a kisujjamban voltak. Nemrégiben eljutottam végre Corleonéba egyébként, voltam a Mafia-múzeumban is (nevet). Ma már tudom, hogy nagyon rossz könyvek kerültek a kezembe, és nem volt olyan az életemben, aki ezeket a vadhajtásokat levágja rólam. Ezzel együtt kétségtelen, ha egy gyereknél nincs meg a megfelelő szülői minta és nem nevelik a jóra, akkor nagyon csúnyán elcsúszhatnak a dolgok.

minap.hu: Miután Magyarországra szökött Nicolae Ceaușescu Romániájából, úgy tűnt, beindulhat a sportkarrierje. Ez nem kecsegtetett sikerrel?

A. A.: Sokszor jártam Miskolcon is jégkorongozóként, emlékszem, volt olyan, amikor bedobták a busz ablakát… Az az igazság, hogy a sportban nem igazán tudtam maradandót alkotni, mert több évet kihagytam, és már nagyon nehéz volt utolérnem magam. Úgy jöttem át 88-ban, hogy mindössze egy ingem és egy nadrágom volt. Össze kellett tehát raknom az életemet, és bár eleinte jól ment a medvebőr-üzlet, de az aztán egy idő után meghalt.

minap.hu: Hogyan tudta aztán kezelni a hirtelen jött meggazdagodást, illetve annak árnyoldalait, köztük  például a lebukástól való félelmet?

A. A.: A pénz csak eszköz volt, azt hittem, szabaddá tesz. Többek között azért nem alapítottam családot, mert tudtam, hogy előbb-utóbb vagy elkapnak, vagy lelőnek. Nem szerettem volna, ha a gyermekem úgy nő fel, ahogyan nekem kellett. Tudatosan vállaltam a kaméleon életmódot: van egy sportolói vonal, nincs viszont komoly társkapcsolat. Az én esetemben nagyon igaz: könnyen jött pénz könnyen el is megy. Szenvedélybeteg ember voltam, rengeteg pénzt elherdáltam a kaszinókban. Ebből nem volt kiszállás, csak ha vagy lelőnek vagy sitt. Tudtam, hogy nincs harmadik opció.

minap.hu: Valóban pár percen múlott csak, hogy lekapcsolták a határon? Nehezen tudunk belehelyezkedni egyébként a szituációba, de érzett valamiféle megkönnyebbülést, amikor elfogták? Hogy nem kell már menekülni? Nem gondoljuk, hogy van értelme a „ha”-val kezdődő mondatoknak, de mégis, amennyiben el tud menekülni külföldre a hatóságok elől, folytatódott volna ez az élet?

A. A.: Hét perc. Ennyi kellett volna, hogy átérjek a magyar-román határon, ennyivel hamarabb érkezett meg a riasztás. És ez így volt jó, ahogy volt. Meggyőződésem, hogy a börtön megmentett. Ha nem kapnak el, akkor ma már nem élnék. Az a fajta hedonista életmód, ahogyan én éltem, ahogyan szórtam a pénzt, hogy az volt a szabály, hogy nincs szabály – ezek oda vezetnek, hogy előbb-utóbb rosszul sült volna el egy bankrablásom, és valaki meghalt volna. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ma már nem kell attól félnem, hogy valamilyen csontváz kiesik a szekrényből.

minap.hu: És hogyan folytatja az életét a büntetését letudó Ambrus Attila?

A. A.: Lesz egy kiállításom november 15-én Szentendrén, tehát ezúttal nem a Bűnügyi Múzeumban, ez nagyon fontos (mosolyog). Bízom benne, hogy a – nem a korábbi, hanem a mostani – szakmámban is maradandót fogok alkotni. Akinek van Szentendrén kiállítása, az azért már eljutott egy szintre. Most ezen dolgozom, nekem ez a jövő, a civil szférában is letenni a névjegyemet az asztalra.