Az idei víz világnap szlogenje: Védd természetesen! A víz világnapja célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető tiszta víz fontosságára, és az édesvíz készletek veszélyeztetettségére. Víz nélkül ugyanis nincs élet.
A kétnapos versenyt szombat délelőtt nyitották meg a Kemény Dénes Uszodában. Pfliegler Péter alpolgármester köszöntőjében egyebek mellett arról is szólt, milyen fontos ez az esemény városunk életében: két nap alatt közel 500 úszó áll majd rajthoz, akik 32 versenyszámban mérik össze tudásukat. Az alpolgármester kiemelte, milyen fontos szerepet is tölt be a víz az életünkben, s elismerését fejezte ki a verseny szervezőinek azért, hogy már hosszú évek óta rendszeresen megszervezik ezt a programot, mely a víz fontosságára hívja fel a fiatalok figyelmét.
Az első verseny még a Diósgyőri Uszodában zajlott, majd egyre több ország csatlakozott a programhoz – tudtuk meg a verseny előtti sajtótájékoztatón Sallai Ferenctől, a verseny főszrvezőjétől. 2010-ben átadták a Kemény Dénes Uszodát, amellyel újabb távlatok nyíltak meg a rendezvény előtt. 2013-ban rekordszámú nevezés érkezett, kétnapossá kellett tenni a versenyt, hogy a 400-500 úszó rajthoz állhasson. – Ezen a hétvégén több száz igazolt versenyző nem csupán a vízben, de szimbolikusan a víz védelméért is úsznak. Ettől más ez az úszóverseny, mint a többi – emelte ki. A miskolci úszóversenyen 32 versenyszámban mérhetik össze tudásukat az úszók: két nap alatt 118 eredményhirdetésre kerül sor.
Magyarországról idén több mint 30 klub és 5 külföldi csapat érkezett Miskolcra, hogy a víz világnapja alkalmából medencébe ugorhasson.
A verseny a Magyar Hidrológiai Társaság Borsodi Területi Szervezete, a B.-A.-Z. Megyei Úszó Szövetség és az MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. szervezésében jött létre.