A 2010-es nagy árvízkor a település nagy részét elöntötte a Kis-Sajó. Több mint 160 ház összedőlt, a 2200 lakóingatlanból 1800 megsérült, összesen több mint 5000 embernek okozott kár az áradás.
A volt polgármestert a Miskolci Járásbíróság ma felmentette. A határozat ismertetésekor elhangzott, hogy ha a városnak lett volna vízkárelhárítási terve, akkor hatékonyabb lehetett volna a védekezés. Ez azonban hiányzott, mert a polgármester nem tudta, hogy az ilyen terv kötelező lenne. A mulasztásért viszont nem a település vezetőjét, hanem a jegyzőt tették felelőssé.
Hogy a polgármester tehető-e felelőssé egy ilyen terv hiányáért? Előbb hivatkoztam, hogy a hivatal útján látja el ezen teendőt. Ismerni kell egy kicsit a közigazgatás szabályrendszerét, a jegyző feladatkörére utalnék itt röviden. A jegyző az önkormányzat közigazgatási és szakmai vezetője, aki szakmailag képzett, közigazgatási gyakorlattal rendelkező vezető - indokolta döntését Tóth Zsolt, bíró.
A jegyzőt egyébként egy másik, vesztegetéssel kapcsolatos ügy miatt, tavaly 7 év börtönre ítélték. A miskolci járásbíróság mai határozatát a felek nem kívánták kommentálni. A ügyész fellebbezett, a tárgyalás ősszel folytatódik.