Egyre rémisztőbb híreket lehet hallani Kárpátaljáról. A háborús állapot, a folyamatos sorozások, az alapvető élelmiszer árak növekedése, a gáz és villany árának emelkedése nehezítik a kárpátaljai magyarok életét, emellett élelmiszerhiánnyal küzdenek és az élethez szükséges alapvető árucikkekből is hiányt szenvednek.
Ezért a Fidelitas úgy gondolta, lépnie kell.
„Szolidaritást kell vállalnunk az Ukrajnában élő magyar honfitársainkért. Saját eszközeinkkel próbáljuk felhívni a figyelmet arra, hogy milyen nehézségekkel küzdenek az Ukrajnában élő magyarok és lehetőségeinkhez képest a figyelemfelhíváson túl, segíteni is szeretnénk.” – mondta Kováts Ágoston, a Fidelitas regionális igazgatója a hétfői sajtótájékoztatón.
A Fidesz ifjúsági szervezete külön weboldalt indított karpataljaert.hu néven, amin keresztül lehetőség van bankkártyás, vagy átutalásos módon pénzeket eljuttatni a kárpátaljai magyaroknak. Ez lehetőséget biztosít mindenki számára, hogy kisebb vagy nagyobb összegekkel azonnali módon tudjon segíteni az ott élőknek.
Az adománygyűjtési akciót egy jótékonysági koncert fogja zárni október elején, amit szintén a Fidelitas szervez Budapesten. A koncert teljes bevételét az Ukrajnában élő magyar fiatalok számára ajánlják fel.
Az adománygyűjtési akció október végéig tart.
A Fidelitas erre a célra elkülönített alszámláján összegyűlt pénzt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség közreműködésével a Verecke Alapítványnak juttatja el. Az alapítvány a tervek szerint, a befolyt adományt a kárpátaljai magyar fiatalok iskolai étkeztetésére fogja fordítani.
A Fidelitas facebook oldalán az adományok további sorsáról is naprakész információhoz juthatunk.
„A Fidelitas miskolci csoportja is csatlakozott az adománygyűjtéshez. Tagjai a jövőben saját készítésű süteményeket fognak árusítani Miskolc főbb pontjain, az árusítás becsületkassza alapon működik majd. Bízunk benne, hogy ezzel az akcióval minél több miskolci fiatalt tudunk elérni” – mondta Hojnyák Dávid, a miskolci Fidelitas elnöke.