2024. augusztus 22. Menyhért, Mirjam
Most már biztos - elmarad idén a Hegyalja fesztivál
langologitárok.blog.hu
|
2015. július 02. 13:27
|
frissítve: 2015. július 03. 15:17
Az esemény hivatalos Facebook oldalán megerősítették a hírt, miszerint idén nem lesz fesztivál a Hegyalján, ezért a Miskolc Televízió által elindított játékot is le kellett állítanunk sajnos.
Nem

hegyalja_ill.jpg

Mint írják  - elmarad Tokaj-Rakamazon a július 15-19-re tervezett Kingdom of Hegyalja. A négy fesztiválterületből három nem áll rendelkezésre, ezért a szervezők úgy döntöttek, nem rendezik meg a fesztivált az eredeti területen, de még dolgoznak azon, hogy néhány koncertet más helyszínre átszervezzenek.

„Nem áll rendelkezésünkre abban a formában a helyszín, ahogy azzal eredetileg kalkuláltunk, ezért úgy döntöttünk, nem rendezzük meg a fesztivált Tokaj-Rakamazon. Dolgozunk még azokon a lehetőségeken, hogy a leszervezett koncertek egy részét más helyszínen megtartsuk, ezzel kapcsolatban később tudunk bővebb információval szolgálni” – tájékoztatott Kovács Péter, a fesztivál egyik főszervezője.

Azoknak, akik már megvásárolták a jegyüket, illetve bérletüket, a kifizetett összegeket természetesen visszatérítik a szervezők. Ezzel kapcsolatban a jegy@kingdomofhegyalja.hu címen lehet érdeklődni.

A Miskolc Televízió által elindított játékot is le kellett állítanunk, így a helyes megfejtőknek köszönjük a játékot, de sajnos ezúttal nem bulizhatunk közösen 

 

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat