11 nap, 28 helyszín és majd 50 program – foglalta össze Turjányi Miklós fesztiváligazgató az augusztus közepén induló Zempléni Fesztivál programsorozatának rövid statisztikáját. Sárospatak, Sátoraljaújhely, Tokaj és sok más zempléni település műemléki és szabadtéri helyszínei adnak otthont idén is a programnak. A látogatók több mint 10 pincészet, köztük a fesztivál hivatalos borszállítója és támogatója, a Tokaj Kereskedőház borait is megkóstolhatják.
Minden műfaj képviselteti magát – erről Hollerung Gábor a fesztivál művészeti igazgatója beszélt a sajtótájékoztatón. A 24. Zempléni Fesztivál gerincét idén is a komolyzenei koncertek adják. A sárospataki Rákóczi-vár udvarán, a Liszt Ferenc Kamarazenekar nyitókoncertjével indul a program, augusztus 13-án. Az Operettszínház társulatának vendégszereplésével láthatja majd a közönség a 100 éves jubileumát ünneplő, legendás operettet, a Csádárkirálynőt – emelte ki a művészeti igazgató. Idén is lesz jazz, fellép többek között a Szakcsi Kvartett, és műfajok is keverednek, összeházasodik például a komolyzene és a rock a Retro Symphonic Rock című produkcióban. Frank Sinatra slágereitől a magyar néptáncon át nagyon színes a paletta. A fesztivál részletes programja itt olvasható.
Ez a fesztivál azt is megmutatja, hogyan kell összefogni településeknek, polgármestereknek és az embereknek – mondta Hörcsik Richárd (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő. Hozzátette: Zemplén fejlődésének az egyik ága a turizmus, azon belül pedig a kulturális turizmus. A következő uniós fejlesztési időszakban ezeknek a településeknek olyan közös pályázatokban kell gondolkodni, ami ezt a területet érinti – mondta a térség országgyűlési képviselője.