2024. október 01. Malvin
Vádat emeltek a focimeccs után rendőrökre támadó perkupai családdal szemben
minap.hu
|
2015. augusztus 04. 09:22
|
frissítve: 2015. augusztus 05. 05:28
A Miskolci Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt a napokban emelt vádat azzal a 17 éves fiatalemberrel és szüleivel szemben, akik még május 24-én este jogszerűen intézkedő rendőrökre támadtak Perkupán.

  Mint arról a főügyészség korábban már beszámolt, az Edelényi Rendőrkapitányság járőrei a településen megrendezett bajnoki labdarúgó-mérkőzésen történtek kapcsán, bűncselekmény gyanúja miatt lakásáról akarták előállítani a hazai csapat 17 éves játékosát, aki a meccsen egy számára sérelmes bírói döntés miatt tettlegesen vett elégtételt a játékvezetőn.

A jogszerű rendőri intézkedés során a focista édesanyja az egyik rendőrt megragadta és behúzta őt a kialakult csoportosulás tagjai közé, ahonnan kollégáinak csak könnygázspray alkalmazásával sikerült kiszabadítaniuk. Ekkor a már említett fiatalember felkapta az udvaron lévő kerékpárt és azt az egyik intézkedő rendőrhöz vágta, aki ennek következtében a földre esett, ahol apa és fia együttesen elkezdték rugdosni, ütlegelni, kollégáinak őt is csak kényszerítő eszköz alkalmazása árán sikerült a bántalmazók közeléből elhúzniuk.

A rendőrök felmérték, hogy intézkedésüket biztonságosan az adott helyzetben befejezni nem tudják, ezért közülük ketten a szolgálati lőfegyverüket elővették, kibiztosították, miközben harmadik társuk rádión erősítést kért, melynek megérkezéséig a járőrök az intézkedés helyszínét elhagyták.

Az intézkedésben résztvevő rendőrök egyike súlyos, 8 napon túl gyógyuló sípcsonttörést, kollégája könnyebb sérüléseket szenvedett, míg a harmadik rendőr, egy nő nem sérült meg.

A nyomozó ügyészség vádiratában mindhárom elkövetővel szemben – akik előzetes letartóztatásban várják a bíróság döntését – végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat