A résztvevők több versenyszámban mérték össze felkészültségüket. Egy 25 centiméter átmérőjű rönköt fejszével kellett elvágniuk, egy motorfűrészen pedig a vágószerkezetet kellett leszerelniük, majd visszarakniuk a helyére. A harmadik versenyszámban kombinált darabolás, gallyazás, választékolás, darabolás, hasítás és sarangolás szerepelt.
A megmérettetésen az ÉSZAKERDŐ Zrt. három gárdával képviseltette magát. Az összetett versenyt az erdőgazdaság II. csapata nyerte. A Pankotai Zoltán, Alberti Tamás, Dávid Gábor, Szolnoki Sándor összetételű gárda mögött a második helyet a Vértes Erdő Zrt. szerezte meg, a harmadik az ÉSZAKERDŐ Zrt. I. csapata lett.
A miskolci székhelyű társaság III. együttese az ötödik helyen zárt. Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója azt mondta: fontosnak tartják, hogy az erdőben jól képzett fakitermelő szakemberek dolgozzanak, és az ilyen versenyek rendkívül jó erőpróbát jelentenek számukra.