A vádirat szerint Orosz Mihály Zoltán 2012. augusztus 30-án felkereste a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Debreceni Járási Hivatal Okmányirodai Osztályát. Ott arra hivatkozva, hogy elveszítette a személyi igazolványát, újat igényelt.
Az igénylés során bemutatott egy idegen nyelvű okiratot, amellyel doktori címét igazolta. Az okirat alapján a polágmester neve elé a személy és lakcímnyilvántartásban doktori címet jegyeztek be, illetve az újonnan kiállított személyi igazolványon is a Dr. Orosz Mihály Zoltán név szerepelt.
A Debreceni Járási Ügyészség vádirata szerint az érintett teológiai akadémia nem államilag elismert felsőoktatási intézmény, így doktori cím adományozására nem jogosult, melyről a vádlott tudomással bírt.
A 888.hu azt írja, hogy Orosz a „vallásfilozófia és a valláspszichológia területén a megváltástan, a kegyelemtan és a lélektan intenzív tanulmányozása révén és konkrétan az Üdvösség embere témakörben” folytatott kutatásaival érdemelte ki a doktorit. Azt is, hogy elképzelhető: Orosz nem jelenik meg csütörtökön a bíróságon, hiszen a polgármester már korábban több alkalommal távol maradt a tárgyalásokról egészségügyi vagy külföldi tanulmányutakra hivatkozva.
Meglátjuk, hogy ott lesz-e délután egykor az érpataki modell atyja a Püspökladányi Járási Bíróságon. Egyre megy.