A rocker a múlt pénteken feküdt kés alá, és aranyeres csomókat távolítottak el belőle. A műtét után felébredve, miután kimentek a fájdalomcsillapítók, pokoli kínokat élt át, de ma már sokkal jobban érzi magát – írja a Blikk.
Pakaty életében nem ez az első eset, hogy egészségügyi gondjai voltak; a szívével is akadtak már problémák és veseköve miatt is pokoli kínokon ment keresztül. Azt mondja, a mostani szenvedés se semmi.
– A kéthetes rehabilitációból egy hét már letelt, érzem is, sokkal jobban vagyok. De megszületett egy új dal, amelyről a környezetem azt mondja, hogy nagyon kifejező. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy kiírhatom magamból a fájdalmamat – mondta a Blikknek Pataky Attila. A dalt lehet, hogy játszani fogják az elmaradt székesfehérvári és a Barba Negra-i dupla koncerten is.
– A fájdalomhoz azért kicsit hozzátett, hogy megint valótlanságok jelentek meg rólam az interneten. Üzenem az értem „hamisan” aggódóknak, hogy eddigi életemben még soha, és most sem kellett megélnem a magatehetetlenség érzését, amit ők állítottak – szögezi le.
Pataky Attila a műtét után, ahogy rosszulléte után is, az átlagosnál jóval hamarabb felépült, ez a jó génjeinek és persze a sportos múltjának köszönhető.
Rajongói megijedtek, amikor karácsony hetében, szenteste előtt olyan hírek jöttek róla, hogy súlyos, életveszélyes állapotban kórházba kellett szállítani. Az Edda frontembere elkapta a most fertőző gasztroenteritiszt, azaz gyomor-bélhurut fertőzést; a hasmenéstől felszakadtak az erei, emiatt került kórházba. Vérének 30-35 százalékát elveszítette, de hála a gyors orvosi beavatkozásnak, ma már sokkal jobban van.