Ma délelőtt kisorsolták, hogy az egyes országok melyik elődöntőben lépnek színpadra Svédországban. A május 10-12. között megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőiben 43 ország győztes dala mutatkozik be.
Magyarország, azaz A Dal 2016 nyertes dala május 10-én debütál Stockholmban.
A mai sorsoláson az is kiderült, hogy az öt, garantáltan a döntőben fellépő ország, így Franciaország, Spanyolország és a tavalyi nyertes Svédország az első elődöntőben, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország a második elődöntőben szavaz majd. A fellépés sorrendjéről itt még nem született döntés, az viszont kiderült, hogy az országok az egyes elődöntők első vagy második felében lépnek színpadra. Ez alapján Magyarország május 10-én, az első elődöntő első felében adja elő a nyertes dalát.
Itthon A Dal 2016 második és harmadik elődöntője január 30-án és február 6-án, a két középdöntő február 13-án és 20-án, a döntő pedig február 27-én lesz.