2024. október 02. Petra
Megvan, kik rugdosták meg Uber-sofőrt
2016. január 25. 13:26
|
frissítve: 2016. január 26. 13:00
Péntek éjszaka brutálisan megvertek egy Uber-sofőrt. Hétfőre már mind a négy támadót elfogták. A korábbi információk alapján a támadók közül legalább ketten taxisok voltak.

uber.jpg

 

A XVIII. kerületi Balassa Bálint utcában durván megrugdostak pénteken egy uberest: eltörték az orrát, a bordája is megrepedt és elmondása szerint enyhe agyrázkódása is volt. A tettesek ugyan elmenekültek a helyszínről, ám hétfőn a rendőrség a honlapján közölte, hogy mind a négyen meglettek: a 28 éves B. Sándor és a 35 éves Cs. Ákos budapesti, valamint a 19 éves H. Árpád ráckevei lakos ellen csoportosan elkövetett garázdaság miatt, a 33 éves fővárosi J. Valter ellen súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt kezdeményezték az előzetes letartóztatást.

 

Cs. Ákost néhány percen belül a helyszín közelében, J. Valtert pedig másnap hajnalban fogták el, hétfőre azonban a másik két gyanúsítottat is őrizetbe helyezték. A korábbi információk alapján a támadók közül legalább ketten taxisok voltak. Ezt jelenleg még nem erősítette meg a rendőrség.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat