Amint arról a minap.hu is beszámolt nemrégiben, a kormány új sportfejlesztésekről döntött. A diósgyőri stadion építésére és az MVSC sporttelep felújítására is többet költhetnek, a korábban tervezett 8 milliárd helyett 10,915 milliárd forintot. Pásztor Ervin, a Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft. – a beruházás megvalósítására létrehozott projektcég – egyik ügyvezetője érdeklődésünkre úgy magyarázta a döntést, hogy a mostani kormányhatározat nélkül ez egy alulfinanszírozott projekt lett volna.
– Számba vettük ugyanis azokat az üzemeltetési, funkcionális kritériumokat és feladatokat, amelyek elengedhetetlenek egy modern stadionnál. A 8 milliárd forintba ezek a berendezések és eszközök a költségvetés szerint nem fértek bele – mondta.
S hogy milyen eszközökről van szó pontosan? Ilyen például egy napoztató berendezés alkalmazása. Mint ismert, az új diósgyőri aréna UEFA IV-es besorolású lesz – így előírás, hogy a teljes lelátó fedett legyen. Igen ám, de a „belógó” fedél árnyékot vet a pályára, a déli kapuhoz közel eső területek nem kapnak elég napfényt – ezért van szükség egy kiegészítő, úgynevezett napoztató berendezésre. Ugyanakkor – folytatta Pásztor Ervin – egy napelemegyüttes üzembe állítása is a tervek között szerepel. Ez jelentősen javítaná a stadion energia-felhasználási mutatóit. A szurkolók kényelmes sorok közötti közlekedését pedig a felbillenthető, vandálbiztos ülőhelyek szolgálják majd.
– Ezek kényelmesebbek, komfortosabbak, mint a most is alkalmazott fix székek. Nem véletlen, hogy az egyeztetések során gyakorlatilag mindenki ezt a megoldást részesítette előnyben – fűzte hozzá az ügyvezető igazgató.
Pásztor Ervin elmondta, hogy a projektre már megkapták a jogerős építési engedélyt. Ez alapján folyamatban van a közbeszerzési eljárás elkészítése a kivitelezésre. A műszaki ellenőri közbeszerzési pályázatot eredményesen lezárták a múlt héten, erre már megkötötték a szerződést. A kiviteli közbeszerzési dokumentációt várhatóan március első felében véglegesítik, és még ebben a hónapban ki is tudják írni a közbeszerzési felhívást.
Az ügyvezető igazgató egyértelműen „igen”-nel felelt arra a kérdésünkre, hogy maga a kivitelezés 12-14 hónapnál több időt nem vesz majd igénybe. Példaként felhozta a Ferencváros stadionját is, ami bizonyos szempontból bonyolultabb és nagyobb, mint a diósgyőri, de 14 hónap alatt az is felépült.
– A szakemberek egyöntetű véleménye szerint a 14 hónapos kivitelezési időszak a diósgyőri stadionra is elég kell, hogy legyen! – szögezte le Pásztor Ervin, hozzátéve, a végső határidő természetesen a közbeszerzésre beadott nyertes pályázatban megjelölt határidő lesz, amit egyelőre nem tudnak.
Változások történtek az MVSC pályát illetően is. Korábban az volt a terv, hogy a játékteret TAO-forrás felhasználásával újítják fel. Ezt végül – elsősorban műszaki okok miatt – elvetették. Most úgy áll a dolog, hogy az MVSC pálya felújítása és a stadion rekonstrukciója egy közös közbeszerzési pályázatban történik meg. A projekt a stadionban lévő, áttelepítendő berendezések, eszközök (pl. a napos oldali lelátó és a világító kandeláberek) leszerelésével és az MVSC-pályán történő újraépítésével kezdődik. Ezután indulhat csak meg a stadion tényleges építése. S hogy mikor?
– Nehéz konkrét időpontot mondani, hiszen maga a közbeszerzési eljárás is olyan, aminek jogi és műszaki okok miatt csúszhat a határideje. A tervek szerint azonban a nyár folyamán a kivitelezővel meg tudjuk kötni a közbeszerzési szerződést. Amennyiben ez létrejön, akkor onnan számíthatjuk az említett 12-14 hónapos építési határidőt – mondta Pásztor Ervin.