Első edzés, újra hazai környezetben az újdonsült felnőtt Eb bronzérmes judoka. Gercsák Szabina teljesítményének értékét tovább növeli, hogy elhúzódó hátsérülése ezúttal is zavarta a versenyben, és az is kiemelendő, hogy a Világranglista első 12 versenyzőjéből mindössze csak 3 hiányzott. A két sima Eb-győzelem után, vitatható bírói ítélet miatt becsúszott egy vereség, de végül eljutott a bronzmeccsig Gercsák Szabina, ahol a Világranglistát vezető, háromszoros Európa-bajnok holland ellenfél várt rá.
Flórusz János edző, a Hell Miskolci Judo Club elnöke így nyilatkozott a mérkőzésről: „ezt a mérkőzést az egész csarnok megtapsolta! Nagy fegyvertény ipponnal legyőzni a Világranglista vezetőt a 28. helyről.”
A bronzéremért járó kvalifikációs pontokkal pedig – jelen állás szerint – ott lehet Rióban, az olimpiai játékokon az elképesztő eredménysorral rendelkező fiatal tehetség. Gercsák Szabina ugyanis Ifjúsági Eb és Olimpia bajnoki, Junior Európa- és világbajnoki, valamint U 23-as Európa Bajnoki cím büszke tulajdonosa.
– A mérkőzés előtt az edzőm azt mondta nekem, ha megnyerem ezt a meccset, akkor ennyi meg ennyi pontot szerzek. Én meg mondtak neki, hogy ez most nem érdekel, én szeretnék egy jó Eb szereplést, aztán a végén majd kiderül, hogy kijutok-e Rióba, vagy sem. Most csak judozni szeretnék, mondtam. Ez be is vált, úgyhogy a következő két versenyen is csak erre fogok fókuszálni, hogy csak judozni kell, és nem koncentrálok rá a riói indulásra – mondta Gercsák Szabina.
A következő versenyen, a bakui Grad Slamen, május hetedikén kezdi meg szereplését a miskolci klasszis, aki egy jó eredménnyel még közelebb juthat az olimpiai részvételhez.