A lehetséges egykori vízpartok alakja arról győzte meg a kutatókat, hogy két hatalmas - több millió éves különbséggel végbement - meteorbecsapódás okozhatott gigantikus szökőárat. Az óriáshullámok örök nyomot hagytak a vörös bolygó felszínén.

– Az első cunamit mintegy 3,4 milliárd éve okozhatta egy meteor. A hullám folyékony víz volt, az óceánba visszahúzódva nagy területen hozott létre csatornákat – idézte a Phys.org portál Alberto Fairént, a Scientific Reports tudományos lapban megjelent kutatás vezetőjét, a Cornell Egyetem kutatóját.

A tudósok egy másik nagy meteorbecsapódás nyomait is megtalálták, ez váltotta ki a második szökőárat. A két ütközés és két a cunami közötti évmilliók alatt a marsi éghajlat hidegebbre változott, a víz jéggé fagyott.

– Az óceán vízszintje az eredetihez képest visszahúzódott, mivel jelentősen lehűlt a hőmérséklet – mondta Fairén. A második szökőár lekerekített felszínű jégteknőket hozott létre. – A szökőár hullámai, amint a legmesszebb értek, megfagytak a szárazföldön és a jég nem húzódott vissza az óceánba, ami azt jelenti, hogy az óceán legalább részben fagyott lehetett akkoriban – magyarázta a csillagász.

A tanulmány komoly bizonyítékokkal támasztja alá, hogy nagyon hideg óceánok léteztek hajdan a Marson.

– Képzeljük el a Nagy-tavakat egy szélsőségesen hosszú és hideg tél idején, és pontosabb képet kapunk arról, hogy milyenek lehettek az ősi marsi óceánok és tengerek – mondta Fairén.

Ezek a jeges teknők megtartották jól kivehető határaikat és az áramlás alakította formáikat, ami arra utal, hogy a hajdani óceán vize sós volt.

– A jeges sós víz az élet búvóhelye lehet szélsőséges körülmények között, hiszen a só sokáig megőrzi a víz folyékonyságát. Ha létezett élet a Marson, ezekben a jeges cunamimedencékben lehetne kutatni a nyomai után – hangsúlyozta Fairén.