Mint arról a minap.hu is beszámolt kedden, Bernd Storck a diósgyőri Elek Ákost is beválogatta a magyar válogatott 23 fős keretébe.
– Nagy álmom teljesült azzal, hogy én is ott lehetek a franciaországi Eb-n – nyilatkozta a dvtk.eu-nak a középpályás. – Ezért igazoltam haza Kínából, ezért dolgoztam kettőzött erőfeszítéssel. De ez csak az első lépcsőfok, a neheze most következik.
A DVTK – Paks mérkőzésen elszenvedett sérülése miatt sok szurkoló izgult, hogy időben rendbe jöjjön a közönségkedvenc játékos. Az állapotáról így nyilatkozott Elek:
– A kerethirdetés előtt hétfőn megvizsgált a válogatott orvosi stábja, és azt állapították meg, hogy jól reagált a térdem a kezelésekre, én sem érzek semmilyen fájdalmat. Kedden első alkalommal edzettem a csapattal, akkor sem jelentkezett fájdalom. A Németország elleni utolsó felkészülési mérkőzésen még nem biztos, hogy pályára lépek, de az Ausztria elleni bordeaux-i mérkőzésre százszázalékos állapotban leszek. Végigjátszottam a teljes tavaszi szezont, sérülésemet követően mindössze öt napot hagytam ki, azóta egyfolytában dolgozom, úgyhogy az erőállapotommal biztosan nem lesz semmilyen gond – szögezte le a játékos.
És hogy mire számít az Európa-bajnokságon a magyar válogatottól?
„Minden nagy versenyen akad egy meglepetéscsapat, amelyik felülmúlja a várakozásokat. Franciaországban miért ne lehetne ez a magyar válogatott?”
– vetette fel a DVTK válogatott játékosa.