– A mostohaapámat hívják Kovácsnak, aki magyar. A nevére vett, amikor összejött a mamámmal, addig az anyukám amúgy német nevét viseltem. A mostohapapám, aki egyébként az édesapja a húgomnak, később elhagyott minket, így én is kezdtem hanyagolni a Kovacs név használatát. Aztán jött a zene, és gondoltam, nem lesz rossz művésznévnek, egyébként is Kovacs a hivatalos nevem azóta is – mesélte a 26 éves Sharon Kovacs az interjúban.
Az énekesnő felfedezésének története sem mindennapi, hiszen az egyik közösségi oldalon ismeretlenül küldött egy linket a neves holland heavy metál gitárosnak, producernek, Oscar Hollemannak, aki véletlenül hallgatott bele a számokba, majd azt hitte, egy fekete énekesnőről van szó. Kovacs azóta lépésről lépésre halad előre, megnyert több hollandiai tehetségkutatót, tavaly elkészítette első albumát, a közönség és a kritika által egyaránt rendkívül kedvezően fogadott Shades of Black-et, ősszel az egyik díjazottja lett a European Border Breakers Awardnak, Európában is turnézott, például Görögországban, ahol különösen népszerű lett.
– Hatalmas öröm, hogy megkaptam ezt a díjat, amely a groningeni Eurosonic fesztiválhoz kapcsolódik. Tudom, hogy pályafutása elején mások mellett Adele, Katie Melua vagy a Mumford & Sons is átvehette ezt az elismerést. A díj már hozzásegített ahhoz, hogy nagy európai fesztiválokon fellépjek, idén nyáron a Sziget előtt Glastonburyben is koncertezhettem, és számos más lehetőséget hozott, amellyel élnem kell – fejtette ki.
Mint mondta, a Glastonbury méretei, a hatalmas nyüzsgés lenyűgözte őt, de hasonló érzései vannak most a Szigeten is.