Megemlékezés
Oláh Miklós Tárkányi utcai emléktáblájának koszorúzásával (fél 6-tól), majd 6 órától a Historica Együttes zenés-irodalmi történelemórájával emlékezik a Nyilas Misi Alapítvány az '56-os forradalomra október 22-én, szerdán.
A Miskolc Café Irodalmi Szalonjában Kardos Katalin ad zenés-verses egyéni estet a nemzeti ünnep alkalmából október 22-én délután 5 órától.
A városi ünnepségről itt írtunk »
Emlékkoncert miskolciakkal
A Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó Emlékhangversenyt szervez a belvárosi evangélikus templomban október 20-án, hétfőn este 6 órától. Az ingyenes koncerten nagyrészt helyi kórusok, kamarakórusok és szólisták lépnek fel, többek közt a Theater Brass, a Forrás Kamarakórus, a Hassler énekegyüttes is.
Kunt – kétszer
Húsz éven keresztül aludta mély álmát Kunt Ernő festőművész hagyatéka. Soproni szülőhazájából elkerülve, néhány év ózdi tartózkodás után Miskolcon otthonra találó művész a XX. század második felének egyik jelentős helyi alkotója volt, s gazdag munkásságot hagyott örökségül. Ebből válogatva, Az utazó címmel október 22-én, szerdán délután 5 órakor nyílik kiállítás a Miskolci Galéria Rákóczi-házában. Eddig soha nem volt különlegessége a bemutatónak, hogy négy napig együtt látható ifj. Kunt Ernő tárlatával!
Négy nap koncert
A hosszú hétvégére beerősít a Helynekem. Szerdán a Truesounds csapat hoz igényes elektronikus zenét, csütörtökön következik Odett and the go girlz, pénteken Metal.hu 2014 turné a Dalriada, a Wisdom, a Tales of Evening fellépésével, szombaton pedig Müller Péter Sziámi hozza el barátait (az And Friends társaságot), vendége Szinetár Dóra lesz.