4-3-ra győzött a MOL Liga csütörtöki mérkőzésén a MAC Budapest a DVTK Jegesmedvék ellen. Vasárnap erősebben kell koncentrálniuk a jegesmaciknak a vezetőedző szerint.
– A szezont nagyon jól kezdtük, örültem a nagyarányú győzelemnek és a második meccsen kiharcolt három pontnak is, de már akkor is látszottak a hibák – mondta Doug Bradley vezetőedző. – A csütörtöki mérkőzés megmutatta, miben kell fejlődnünk, jobban meg kellene becsülnünk és többet kellene birtokolnunk a korongot. A semleges harmadban is jobban kell játszanunk és sokkal fegyelmezettebbnek kell lennünk. Hatvan percen keresztül kell koncentrálnunk és be kell tartanunk azokat a taktikai elemeket, amiket gyakoroltunk. A helyszínen láttam a Debrecen Csíkszereda elleni meccsét, ahol tizennégy gólt szereztek, így láthattam, hogy mire képes a vasárnapi ellenfelünk. Ugyanakkor azt is tudom, hogy mit kell ellenük tenni. Ők szeretik, ha nagyobb helyük jut a játékra, ezért meg fogjuk próbálni leszűkíteni a tereket és továbbra is dolgozni fogunk azon, hogy a védekezési koncepciónkat át tudjuk ültetni a gyakorlatba. Reméljük, hogy ez sikerre fog vezetni – mondta a vezetőedző.