A Lévay Gimnázium tornatermének építéséhez korábban telepített toronydarut elbontják, ezért lezárják a Papszer Kálvin és Rákóczi utca közötti szakaszát 2019. március 4-én, hétfőn 06.00 és 18:00 óra között - tájékoztatta portálunkat Miskolc polgármesteri hivatala.
A teljes selyemréti lakóövezet komfortosabb lesz, miután egészségügyi gallyazáson, fakivágáson és forgalmirend-változáson esik át – mondta el szerdai, helyszíni sajtótájékoztatóján Katona Ferenc önkormányzati képviselő. A lakóövezet gallyazása február 25-én kezdődött, a forgalmi rend változásának javaslatáról pedig csütörtökön tart lakossági fórumot Katona Ferenc.
A Kanári-szigetek és a Kolorcity lesz idén a „Menjünk világgá…!” Utazási kiállítás két díszvendége. A régió legnagyobb idegenforgalmi rendezvényére március 8-án, és 9-én várják az érdeklődőket az ITC székházba. Közel száz kiállító kínál számos kedvezményt az utazni vágyóknak.
Novák Irén, a Miskolci Kulturális Központ ügyvezetője az idei Becherovka Miskolci Farsangot értékelve elmondta, a hideg idő ellenére is rengetegen látogattak el a rendezvény idején a belvárosba. A farsang csúcspontja vasárnap este a Deák Bill Gyula koncert volt, amikor szinte egy tűt sem lehetett leejteni a Szent István téren. A miskolci programkavalkád a következő hónapokban is folytatódik.
Egyre határozottabban állíthatjuk, Miskolc gasztrokultúrája szárnyal. A Volkswagen-Dining Guide Étteremkalauz már tavaly is méltatta a Pizza, Kávé, Világbéke étterem, és a Desszertem cukrászda kínálatát – idén sem maradtak ki a listából. Megszülettek a 2019-es gála eredményei:
Csaknem egy hónapig tartott a szünet, szombaton azonban folytatódott az NB I-es asztalitenisz csapatbajnokság. A miskolci színeket képviselő Borsod Volán együttese ezúttal hazai környezetben igyekezett szaporítani pontjainak a számát, fontos találkozón látta vendégül a Gödöllő csapatát.
Lejárnak október 31-én az előző tanév diákigazolvány érvényesítő matricák, figyelmeztet a MÁV-START. Akinek november 1-én nem lesz új, érvényes matricája, az nem veheti igénybe a kedvezményt.
Az előterjesztés célja, hogy a bankok tisztességes hitelezési gyakorlatot folytassanak és erős fogyasztóvédelmi garanciák lépjenek életbe 2015-től - közölte az Igazságügyi Minisztérium.
A fáraók kora utáni Egyiptom tizenkét évszázadán kalauzol végig a londoni British Museum új tárlata, megmutatva, hogy a hagyományos többistenhitről a monoteizmusra való áttérés, miként befolyásolta az emberek életének minden területét.