A "Miskolc a kulturális beruházások korszakába lépett" című tájékoztatón Kiss János elmondta: a legalább 250 millió forintos beruházásra a 15 éve elhagyatottan álló, egykoron a Szentpáli István Szakiskolának otthont adó épületben kerül sor. Ez lesz új színtere egyebek között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumnak, valamint az Ifjúsági és Szabadidő Háznak.
– Miskolc gazdasági élete az utóbbi években lendületet kapott, az adó és kereskedelmi bevételek folyamatosan nőnek – jelentette ki Kiss János. A hosszú távú jövő egyik fontos láncszeme a kulturális beruházás, éppen ezért az előző évhez képest idén tíz százalékkal emelték a város kulturális költségvetését. A büdzsé emelése és a világszínvonalú rendezvények, mint a Bartók Plusz Operafesztivál és a Jameson CineFest Nemzetközi Filmfesztivál, azonban önmagukban nem elegendőek a miskolci kultúra fellendítéséhez.
– Kulturális téren infrastrukturális és oktatási fejlesztésre is szükség van – hangsúlyozta az alpolgármester. – Kiemelten kívánjuk megszólítani a miskolci fiatalokat, szeretnénk, ha a tehetségeink egyre több időt és figyelmet fordítanának a kultúrára is. A városvezetés ezért úgy döntött, létrehozza a Miskolci Zene- és Táncművészeti Képzési Központot, melynek otthona az Uitz Béla és a Csengey Gusztáv utcák sarkán, a volt Szentpáli épületben lesz.
A szomszédságban található a Művészetek Háza, és az egymilliárd forintos beruházás előtt álló, tornacsarnokot és tanuszodát kapó Lévay József Református Gimnázium. A 2002 óta üresen álló épület újra a régi pompájában tündökölhet majd, és szinergiában működhet együtt a Művészetek Házával, valamint a gimnáziummal, kulturális vonzerőt képezve a belváros szívében.
– Szimbolikus értelemben az épületnek a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium lesz a főbérlője, lehetőséget adva oktatási formáinak a bővítésére – hangsúlyozta Kiss János, aki szerint életpálya-modell nyílhat a miskolci fiatalok előtt. – Az alapoktól indulva a gyerekek eljuthatnak egy szakgimnáziumi, félprofi szintre, majd folytathatják a tanulást a Zeneakadémián, hogy aztán a miskolci színházban vagy a szimfonikus zenekarban kamatoztathassák profi tudásukat.
Az Ifjúsági és Szabadidő Ház, közismert nevén az Ifiház is a volt Szenpáliba költözik. – Inkubátorházként fog működni a központ, amely a város kulturális műhelyeit és szervezeteit is befogadja – árulta el az alpolgármester. A beruházás az előzetes tervek alapján minimum 250-300 millió forintból valósulhat meg, melyet az önkormányzat saját erőből, valamint a magyar kormány és az Európai Unió segítségével finanszírozna. Kiss János reményei szerint az épület egy éven belül átadásra kerülhet.