Bárki kipróbálhatja a Harry Potter történetből jól ismert kviddics játékot virtuálisan jövő hét pénteken az Iglói út 2. szám alatt. A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. ugyanis ilyen programmal is várja az érdeklődőket a hatodik Kutatók éjszakáján.
– Azért szeretjük ezt a rendezvényt, mert ilyenkor megmutathatjuk a külvilágnak, hogy mivel is foglalkozunk itt – mondta Biróné Lenkey Gyöngyvér divízióigazgató sajtótájékoztatón csütörtökön. – Mindent mérnökök fejlesztenek ki, ami a kényelmünket szolgálja: mobiltelefon, mikrohullámú sütő és televízió. A programjainkra több mint kétszáz érdeklődő szokott kijönni, akik talán a jövő mérnökei lesznek majd. Fontos nekünk, hogy megfelelő számú utánpótlásunk legyen.
Mekler-Kőszegi Tímea szervező szerint mindig kell a megújulás. – Új programelemünk a virtuális kviddics és a robotsimogató. Az érdeklődők megnézhetnek olyan táncoló robotokat, amiket applikációval irányítanak, valamint olyan Lego-robotot, ami egy labirintusból találja meg a kiutat – magyarázta a szervező. – Ezeken a programokon túl pedig lesznek olyanok is, amik minden évben népszerűek, így már hagyományuk van. Ilyen a laborlátogatás és a virtuális valóságterem megtekintése.
Mekler-Kőszegi Tímea elmondta, apák és fiúk mérhetik össze majd tudásukat a régi C64-esen. A rendezvényen bármelyik korosztály megtalálja a neki való programot. – Egyre szélesebb a korcsoport, ami jár a Kutatók éjszakájára, így mi is óvodás kortól kínálunk lehetőséget, hogy megismerjék a legkisebbek is a tudomány különleges világát – hangsúlyozta a szervező, aki elmondta, sok program regisztrációhoz kötött, amit az érdeklődők itt tehetnek meg. Huszonöten már jelentkeztek is egy olyan mobilapplikációnak a kifejlesztésére, amit majd a Spar használ a későbbiekben.
Lesz még egyebek mellett különleges kültéri fényfestés és 3D-s szkennelés, a fesztiválhangulatról pedig mazsorettek gondoskodnak.