2024. szeptember 13. Kornél
Autómentes Nap – Futottak, bicikliztek, buszt húztak Miskolcon
minap.hu
|
2017. szeptember 22. 12:10
|
frissítve: 2017. szeptember 23. 15:05
Gyalogosokkal és kerékpárosokkal népesült be a Szent István tér környéke az Autómentes Napon. Az Európai Mobilitási Hét programjai egyebek mellett futóversennyel és buszhúzással folytatódtak. Az MVK járatain érvényes forgalmi engedéllyel ingyen lehetett utazni, de forgalomba álltak régi járművek is.

A Városház téren sportversenyek, a városbarát közlekedést és a biztonságos kerékpáros-közlekedést népszerűsítő programok várták a miskolciakat. Kiemelten is a fiatalokat, hiszen számukra ügyességi versennyel, „mobilitási futással” készültek a szervezők.

A Mobilitási Hét Vándorkupájáért versengtek az általános és középiskolás diákokból álló csapatok. S hogy a bemelegítés is megfelelő legyen, arról magyar bajnok futónk, Karlowits-Juhász Tamás gondoskodott.

A fiúk és lányok a Széchenyi szobortól indultak, majd a Megyeháza és a Kis-Hunyad utca érintésével érkeztek a Városház téri célhoz. A versenyt a Miskolc Városi Diáksport Szövetség szervezte.

automentes_nap_170921ml_3.jpg

A hölgyeknek külön programmal is kedveskedtek az autómentes nap szervezői: a „Miskolci Csajok a Bicajon” címmel meghirdetett váltókerékpározást „bátorító” szándékkal hirdették meg a gyengébbik nem számára. A jelentkezők délután 3 óráig fél órát tekerhettek, rollerezhettek (egyedül, családdal, vagy éppen barátnőkkel) a Városház tér és a Villanyrendőr közötti területen, apró meglepetés is várta őket.

automentes_nap_170921ml_49.jpg

A nap során a jó csapatmunkáról és erejükről is számot adhattak a résztvevők, többek között a buszhúzó versenyen is. Ügyességüket pedig például hevederen való egyensúlyozással bizonyíthatták, de olyan, hagyományosnak nevezhető sportágakban is nevezhettek, mint az utcai kosárverseny.

Mindezek mellett természetesen minden olyan közlekedési eszköz jelen volt, ami a fiatalok körében kedvelt: kerékpáros, BMX, roller, görkorcsolya, gördeszka, ezekkel versenyezhettek a tanulók.

automentes_nap_170921ml_30.jpg

Aki aztán inkább az agyát tornáztatta volna, az is megtalálta a számítását a Szent István téren: kooperációs játékok ejtőernyő segítségével, kreatív foglakozások, szerencsekerék, KRESZ-társas és az MVK Zrt. feladványai is próba elé állították a résztvevőket.

Az ÁNTSZ egészségügyi állapotfelméréssel készült, de drogprevenciós programok is megtalálhatók voltak a téren.

automentes_nap_170921ml_25.jpg

Miskolc önkormányzata a közlekedéssel kapcsolatos nemzetközi projektjeit és az azokhoz kapcsolódó tevékenységeket mutatta be a város polgárai számára. De bemutatkoztak a Miskolc Holding Zrt. és tagvállalatai is, standjaiknál az aktuális állásokról is érdeklődhettünk. S ha valami felkeltette az érdeklődést, tanácsokkal is szolgáltak az önéletrajzok helyes elkészítéséről.

A megyei kormányhivatal Környezetvédelmi Mérőközpontja levegőtisztaság-védelmi mérőrendszerét mutatta be.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat