2024. szeptember 13. Kornél
Megújul a kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának épülete is
Kujan István
|
2017. október 03. 12:40
|
frissítve: 2017. október 04. 20:37
Több mint 248 millió forintból korszerűsítik egyebek mellett a gépészeti, a fűtési és a világítási rendszert, de lecserélik a nyílászárókat is. A főosztály épületének felújításával folytatódnak a megyei kormányhivatal épületenergetikai fejlesztései.

kormanyzati_negyed_felujitas_171003_ja_3.jpg

A családtámogatási és társadalombiztosítási főosztály épülete a Mindszent téren. Fotó: Juhász Ákos

Mintegy 1,3 milliárd forint uniós támogatásból korszerűsítik a megyei kormányhivatal nyolc épületét, ebből négy miskolci: a családtámogatási és társadalombiztosítási főosztály épülete mellett a foglalkoztatási főosztályé (lenti képünk), illetve a Miskolc Járási Hivatal közlekedési és fogyasztóvédelmi főosztályé is megújul. Továbbá a Zombori utca 2. szám alatt található, a Miskolci Járási Hivatalhoz tartozó foglalkoztatási főosztályt is felújították, erről bővebben ITT írtunk.

A Mindszent tér 3. sz. alatt található foglalkoztatási főosztály felújítására több mint 248 millió forintot szánnak. Az uniós forrásból, 100 százalékos támogatási intenzitással megvalósuló, energiahatékonysági fejlesztésekkel összefüggő munkarészek ellenértéke nettó 213 millió forint, a további munkákat saját forrásból finanszírozza a megyei kormányhivatal, mintegy 35 millió értékben.

kormanyzati_negyed_felujitas_171003_ja_9.jpg

A foglalkoztatási főosztály épülete már fel van állványozva

A beruházás során megújul az épületek külső homlokzata, hőszigeteléssel látják el a külső falazatot, valamint a nyílászárókat is lecserélik. Korszerűsítik továbbá a gépészeti, valamint világítási rendszert, és ezzel egyidejűleg napelemes rendszert, valamint a fűtési rendszer korszerűsítéseként hőszivattyús rendszert építenek ki.

kormanyzati_negyed_felujitas_171003_ja_11.jpg

Az ITC mellett található két főosztály épületének felújítása KEHOP-os pályázat útján valósul meg. A jövőbeni kormányhivatali negyed része lesz még a tervek szerint maga a székház is – ez azonban akkora volumenű beruházás, hogy külön kormánydöntés szükséges hozzá. A terveket előkészítették, a kormánydöntésre vár a beruházás.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat