A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába december 1-jén bejelentés érkezett, mely szerint 14 óra 30 perc körüli időben egy ismeretlen személy behatolt egy miskolci családi házba, ahol az ott élő asszonyt megerőszakolta. A helyszínen a férfi különböző tárgyakat vett magához, amikkel elmenekült.
A bejelentést követően a járőrök azonnal a helyszínre mentek, majd a bevezetett rendőri intézkedések eredményeként még a közelben elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható H. Roland Dezső 19 éves szendrőládi lakost.
A nyomozók az elfogott férfit a Miskolci Rendőrkapitányságra állították elő. Kihallgatása során a rendőrök megállapították, hogy a férfi azonos azzal az ismeretlennel, aki november 15-én Miskolc, Bársony János úton – egy fiatal nő sérelmére – szexuális erőszakot követett el.
A 19 éves szendrőládi férfit gyanúsítotti kihallgatását követően a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói bűnügyi őrizetbe vették.