A projekt fő célja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, valamint a Szlovákiában található királyhelmeci városi kórház határon átnyúló szakmai együttműködésének javítása, valamint együttműködés a radiológiai szakterületen a távleletezés fejlesztése révén.
Az együttműködés részét képezi a tapasztalatcsere, de elsősorban egymás segítése a cél. Ahogyan a központi kórház főigazgatója, Tiba Sándor elmondta, a királyhelmeci kórház újonnan beszerzett gépeinek működtetésében nagy segítség lesz a Borsod megyei kórházban dolgozó szakemberek tapasztalata és tudása.
– A képalkotó diagnosztika területén hatalmas tapasztalattal rendelkeznek kórházunk dolgozói, és nagyon szívesen osztjuk meg ezt a tudást a szlovákiai intézménnyel, amely 60 ezer embert lát el – tájékoztatott a főigazgató.
Egy közös európai uniós projekt keretében jön létre az együttműködés a két kórház között, valamint a projekt eredményeként mind a magyar, mind a szlovák partner alkalmassá válik majd a távleletezésre.
A két kórház között elektronikus kapcsolatot hoznak létre és a kórházak infrastruktúráját úgy alakítják, hogy a leletek és a képalkotó vizsgálatok egymás között küldhetők lehessenek, távleletezés jöhessen létre és a létrehozott képi anyagokat tárolni tudják.
A teleradiológia fejlesztésével erősödik a felek közötti szakmai támogatás. A minőségi diagnosztika, lehetőséget biztosít a szakmai konzultációra, a szakmai együttműködésre.
Hencel Klára, a királyhelmeci kórház főigazgatója örömmel vette az együttműködés lehetőségét. – Nagyon örültünk, hogy Miskolccal együtt tudjuk véghez vinni ezt a projektet. A betegek gyorsabb diagnosztikához fognak jutni, gyorsabb kiértékelést tudunk elérni és hamarabb tudjuk a betegeinket kezelni – fogalmazott a főigazgató.
A magyar nyelvű betegeknek ezáltal nem szükséges Miskolc és Szlovákia között utazni, az orvosok távúton, azaz távkommunikáción tudnak majd a beteggel konzultálni és terápiához vezetni.