2009-ben gyulladt ki egy panelház az Avason. A 6. emeleten keletkezett tűz átterjedt egy szinttel feljebb is, ahol 2 gyermek és anyjuk vesztette életét füstmérgezésben. A gyermekek apja szerint a mentésben résztvevő tűzoltók nem végezték megfelelően a munkájukat, ezért perelte őket.
Nem volt ok okozati összefüggés a tűzoltók által kifejtett tevékenység és a bekövetkezett eredmény között. Ezt állapította meg egy korábbi határozat. Ezt nem fogadta el az apa, ezért indított pótmagánvádat. Az eljárás csütörtökön a perbeszédekkel folytatódott a Miskolci Törvényszéken, ahol a védők mindegyike felmentést kért védencének bűncselekmény hiányában.
- Vádlottakat a foglalkozás körében elkövetett vád alól 1974 évi 4 paragrafus c pontja szerint felmenti. A bíróság a pótmagánvádló jogi képviselője által valamennyi vádlott vonatkozásában bejelentett polgárjogi igényt elutasítja - szólt a határozat.
A bíró azzal indokolta a döntést, hogy a pótmagánvád alapját képező szakvélemény nem volt megfelelő, emiatt nem bizonyítható a bűncselekmény.
A bíró 4 tűzoltót bűncselekmény hiányában mentett fel. 3 tűzoltó esetében pedig ugyan megállapítható volt a foglalkozási szabályszegés, de az indoklás szerint nem ezek vezettek az anya és két gyermeke halálához.
A pótmagánvádló és jogi képviselő fellebbezéssel éltek, így a határozat nem jogerős.