Nagy iramban kezdődött meg az esti rangadó. Már az első percben láthatott a közönség egy szép támadást a hazaiaktól. A második játékrész két perc előnnyel kezdődött. A 25-ik perctől kiegyenlített küzdelem folyt, mindkét oldalon nagy helyzetekkel. Az utolsó játékrész is feszített tempóban telt. A mieinknek többet sikerült támadni, és a lövéseink is veszélyesebbek voltak. A 46-ik percben előnybe kerültünk, és bár szépen járattuk a korongot, nem sikerül túljuttatni a gólvonalon. A játékrész feléhez közeledve érezhetően beleadott mindent a dunaújvárosi együttes, ám hazai oldalon remekül ment a védekezés, így nem tudtak érdemi helyzetet kialakítani. Egy perccel a vége előtt Jason Morgan még időt kért, ám ez nem hozott fordulatot, így 4-2-es győzelemmel zárult az este.
Erste Liga alapszakasz: DVTK Jegesmedék - Dunaújvárosi Acélbikák 4-2 (1-1, 1-1, 2-0)
Mikael Tisell: Nem kezdtük rosszul az elejét, azonban az első két játékrészben nagyon sok helyzetet nem tudtunk értékesíteni, így menni kellett az eredmény után. A harmadik játékrészben aztán kétszer is sikerült betalálni gyors egymásutánban, ekkor már sejthető volt, hogy a mi javunkra fog eldőlni a ma este. Örülök a győzelemnek és a három pontnak, és hogy sikerült túltenni magunkat a hétfői vereségen.