A magyar válogatott a C csoportból került kisorsolásra. A Nemzetek Ligája csoportkörét követően a csoportok győztesei feljutnak a B-divízióba, míg az utolsó helyezettek a D-ligában kezdik majd meg a következő kiírást. Ellenfeleinkkel a közelmúltban többször is megmérkőztünk.
Görögországgal eddig 19 alkalommal játszottunk hivatalos mérkőzést, legutóbb az Eb-selejtezők során: hazai pályán 0–0-s eredmény született Dárdai Pál irányításával, idegenben 4–3-as vereséget szenvedett a csapat, ez volt Bernd Storck első veresége a magyar válogatott kapitányaként.
Görögország ellen a magyar válogatott mérlege 19 mérkőzésen: 4 győzelem 6 döntetlen 9 vereség.
A legutóbbi Eb-selejtezőn egy csoportban voltunk Finnországgal, mindkét mérkőzésen 1–0-ra nyertünk Dárdai Pál irányításával. A Groupama Arénában Gera Zoltán 82. percben szerzett fejesgóljával, Helsinkiben Stieber Zoltán lövésével a 84. percben.
Finnország ellen a magyar válogatott mérlege 16 mérkőzésen: 11 győzelem 3 döntetlen 2 vereség.
Az észtekkel szemben eddig mindössze négy alkalommal lépett pályára a magyar csapat, és három győzelem mellett mindössze egyetlen vereséget jegyezhettünk fel. Legutóbb a 2014-es vb-selejtező sorozatban játszottunk ellenük, és ekkor kettős győzelemmel vette az akadályt válogatottunk. 2012-ben idegenben Hajnal Tamás góljával nyertünk 1–0-ra, majd 2013-ban hazai pályán meggyőző, 5–1-es győzelmet arattunk. A magyar gólokat ezen a mérkőzésen Klavan Ragar (öngól), Hajnal Tamás, Böde Dániel, Németh Krisztián és Dzsudzsák Balázs szerezte, a szövetségi kapitány Egervári Sándor volt.
Észtország ellen a magyar válogatott mérlege 4 mérkőzésen: 3 győzelem 0 döntetlen 1 vereség.
A Nemzetek Ligája csoportmérkőzései után, 2019-ben rendezik meg a hagyományos Eb-selejtezőket, amelyeket a Nemzetek Ligája ligáinak elődöntői és döntői követnek majd 2020 tavaszán. A döntők győztesei szintén indulási jogot szereznek a 2020-as Európa-bajnokságra.
A sorsolás megkezdése előtt Aleksander Ceferin, az UEFA elnök mutatta be az új sorozat trófeáját. – Ez egy olyan versenysorozat, amelyet minden érintett nagy izgalommal vár. Európai különböző futballkultúrájú csapatai mérkőzhetnek egymással, a rendszer pedig biztosítja, hogy azonos képességű ellenfelek kerülnek egymással szemben, ugyanakkor a feljutás lehetőségével honorálja a jó teljesítményeket is – jelentette ki Aleksander Ceferin.
A sorsolás befejezését követően az egy csoportba került csapatok képviselői a helyszínen le is egyeztetik a csoport menetrendjét, hogy ki, kivel, mikor játszik. Ugyanakkor a mérkőzések kezdési időpontjait az UEFA határozza meg a jogtulajdonos TV-társaságok felmerülő igényeinek figyelembevételével.