A szerencsi megemlékezés a Kossuth téri ’48-as emlékműnél kezdődött, ahol Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere mondott beszédet. Ezt követően a társadalmi szervezetek, pártok képviselői koszorúztak. A megyei önkormányzat nevében Török Dezső, a közgyűlés elnöke, Bánné Gál Boglárka, a közgyűlés alelnöke és Kovács János, megyei főjegyző koszorúzott. Közreműködött a Hegyalja Pedagógus Kórus.
Az ünnepi közgyűlést a Rákóczi-vár sok évszázados, patinás falai közt rendezték meg.
– Szerencs városa egy történelmi hely... ha az ember véletlenül eltalál egy követ az utcán, annak biztos van valami történelmi tapasztalata – utalt a település patinás múltjára a polgármester, felemlegetve, hogy tartottak itt Országgyűlést, megfordult falai közt Rákóczi Ferenc, s a magyar történelem sok jeles személyisége.
– Azt kívánom minden jelen lévőnek, hogy azt a fajta emelkedettséget, energiát, amit március 15-éből tudunk meríteni, azt mindnyájan meg tudjuk tapasztalni. Itt a mai napon is és általában a hétköznapokon is – fogalmazott Koncz Ferenc.
„Legyen hü a nemzet önmagához; még mindent meg lehet menteni. Veszve csak azon nemzet lehet, a mely lemondott önmagáról” – idézte Kossuth Lajost megnyitó beszéde kezdetén Török Dezső. A megyei közgyűlés elnöke részletesen szólt az ezt az eszmét magáénak valló reformellenzékről, kiemelve, hogy a cél mindig közös volt: a nemzet szabadságának a visszaszerzése, a polgári Magyarország alapjainak a lerakása.
– Ma is szükség van erre az összefogásra, az elért eredmények megvédésére a továbbhaladás érdekében – tette hozzá.
„A haza minden előtt” – idézte Kölcsey Ferencet, a Himnusz szerzőjét Kovács Zoltán kormányszóvivő, mint az idei megemlékezések hivatalos hívószavát. Örömét fejezte ki, hogy milyen sok fiatal vesz részt a megemlékezésen. Emlékeztetett rá, hogy március 15. egy folyamat része, kezdete volt, amely a trónfosztásban, a függetlenség kikiáltásában csúcsosodott ki. A főnemesek, köznemesek ehhez kevesen lettek volna, szükségük volt az átlagemberek támogatására, a hétköznapok erőfeszítéseire, amely meg is történt.
– Különös feladatot ad számunkra, hogy ebben a közegben, ilyen környezetben is tennünk kell saját szuverenitásunkért, önállóságunkért – jelentette ki a kormányszóvivő, hozzátéve, a globalizálódó világban is harcolnunk kell ideáinkért, mert egyébként elveszik tőlünk.
Leszögezte, az előttünk álló kihívásokon összefogással lehet túllendülni.
– Ha az elmúlt 30 évben ezt mindenki így gondolta volna, akkor most sokkal előrébb járnánk – vélekedett Kovács Zoltán, aki Kossuth Lajost idézte zárásként: „A haza örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz”.
A beszédeket követően a szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskola tanulói adtak elő történelmi-kulturális műsort. A hagyományokat folytatva, az ünnepi közgyűlés emlékére Török Dezső emléklapot adott át Szerencs polgármesterének, majd bezárta az ülést. A rendezvény emlékére a vár árkádja alatt emléktáblát avattak. A megemlékezés fogadással zárult, ahol Koncz Ferenc mondott pohárköszöntőt.