A Fidesz köszönetet mondott
A Fidesz köszönetet mond minden idők legnagyobb Békemenete és március 15-i megemlékezése résztvevőinek – közölte Hidvéghi Balázs, a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója csütörtökön, a Kossuth Lajos téri díszünnepség után az MTI-vel. „Köszönjük a megjelenést, a méltóságot, a nyugalmat” – mondta a politikus.
Hidvéghi Balázs úgy fogalmazott: „megmutattuk a magyar hazafiak erejét”, amelyet kisebb, szórványos provokációk sem tudtak megzavarni, mert a Békemenet résztvevői visszafogottak, méltóságteljesek maradtak, és „így tudtunk közösen ünnepelni és a magyar szabadságra emlékezni”.
"Egy nagy, emelkedett ünneplésre készülünk" - fogalmazott korábban Hidvéghi Balázs.
Nyolcadik alkalommal hirdette meg a Békemenetet a magyar szabadság és a kormány politikája melletti kiállás jegyében a Civil Összefogás Fórum (CÖF). A mai rendezvényre a korábbiakhoz hasonlóan több százezer embert várnak.
A résztvevők fél 12 körül kezdtek gyülekezni a Bem József téren, ahol megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) a lengyel Gazeta Polska civil klubjaival közösen tisztelgett az ország függetlenségéért küzdők emléke előtt.
Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumi elnöke azt mondta: 1848-49-ben és 1956-ban a két nép vállvetve küzdött a szabadságért, majd 1989-90-ben egymást segítve "söpörték ki a szovjet gyarmatosítókat". Most mindkét népnek a brüsszeli bürokrácia és az ultraliberális ideológia ellen kell megvédenie magát - tette hozzá. A kérdés 1848 óta nem változott: "rabok legyünk vagy szabadok" - mondta Csizmadia László.
A továbbiakban arról szólt, hogy elutasítják a migránsok kvóta szerinti betelepítését, és megvédik a kétezer éves keresztény civilizációt és kultúrát. Meg akarjuk védeni asszonyainkat, gyermekeinket, unokáinkat, "ha kell, tűzzel-vassal" - fogalmazott Csizmadia László.
Kitért arra, a magyar nép és parlamentje támogatta, hogy Orbán Viktor kormányfő vétózza meg a Lengyelország ellen készülő uniós eljárást, erre a tömeg lengyelül "köszönöm" kiáltással válaszolt.
Az ünnepségen felolvasták a lengyel miniszterelnök levelét, amelyben Mateusz Morawiecki köszöntötte a megemlékezés lengyel és magyar résztvevőit. A lengyel kormányfő a levélben arról írt, hogy a két ország közötti jó viszony a közös történelmen és a politikai kapcsolatokon túl az olyan civil kapcsolatoknak is köszönhető, mint amilyet a CÖF-CÖKA és a Gazeta Polska klubok aktivistái ápolnak egymással. Kitért arra, Bem József emléke azokat a történelmi pillanatokat idézi föl, amelyek 1848-49-ben és 1956-ban is erősítették a két nép barátságát, és egymás iránti tiszteletünk egyre erősödik.
"Isten, áldd meg Lengyelországot, Isten, áldd meg Magyarországot!" - fejezte be levelét a lengyel miniszterelnök.
Tomasz Sakiewicz, a Gazeta Polska főszerkesztője azt hangsúlyozta, a mai Európának a szabad nemzetek Európájává kell válnia. Közölte, Magyarország szuverén államként megerősítette az Európai Unióban elfoglalt pozícióját, és immár két éve Lengyelország is követte ezen az úton. Mindennek nyomán pedig a visegrádi együttműködést is sikerült helyreállítani - fűzte hozzá. Úgy fogalmazott, ma elmondhatjuk az "európai diktátoroknak": ha közös Európát akarnak látni, jöjjenek Budapestre, és nézzék meg, hogy csinálják ezt a lengyelek és a magyarok.
A főszerkesztő az ünnepség résztvevőit meghívta a lengyel függetlenség 100. évfordulója alkalmából tartandó idei ünnepségekre, majd "Éljen a független Lengyelország, éljen a független Magyarország, éljen a független nemzetek Európája!" felkiáltással zárta a beszédét.
A megemlékezés végén a résztvevők megkoszorúzták Bem József szobrát.
Az eddigi Békemenetek legfőbb célja az volt, hogy az ország szabadsága, függetlensége és nemzeti szuverenitása mellett álljon ki – mondta ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője a köztévén. Hozzátette, eddig alapvetően belpolitikai ügyek nem motiválták a Békemenetet. Megjegyezte, most azonban eljött az a pillanat, amikor számos olyan hír látott napvilágot, hogy feltételezhetően veszélyben van Magyarország önrendelkezése.
A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szervezőinek célja a Békemenettel az, hogy kinyilvánítsák a haza és a nemzet iránti elkötelezettségüket, és hogy erőt, egységet és méltóságot mutassanak. A Békemenettel - amelyen sok lengyel is megjelent - azt kívánják üzenni, hogy a közép-európai népek nagyon érzékenyek a szabadságukra és a függetlenségükre.
A menet elején a szervezők molinót vittek, amelyen az állt: "A haza minden előtt", valamint egy nemzeti színű zászlón "Hungary protects Europe!" (Magyarország megvédi Európát) felirattal.
A Békemenet elindulása előtt Bayer Zsolt publicista arról beszélt, egész Európa megosztott, az egyik oldalon állnak a "kétdimenziós emberek", akik számára csak az egyén, individuum, szabadság létezik, akik megfoszttattak a vallási, nemzeti, családi és nemi identitásuktól, és akik azt gondolják, egyedül ők képviselik a modernitást és Európát. Szavai szerint a másik oldalon állnak ők, akik azokat az eszméket, értékeket képviselik, amiktől Európa Európa lett, akik még tudják, mit jelent Isten, nemzet, haza, család, gyermek, akik még tudják, "mit jelent a férfi és az asszony".