„Az biztos, hogy Shane-nel folytatjuk a közös munkát, és az is, hogy az idén mindenképpen változtatunk a felkészülési meneten” – nyilatkozta Hosszú Katinka. – „Ez ugye már most megtörtént az ismert okok miatt. Egyelőre még nem véglegesítettük a teljes évet, folyamatosan beszélgetünk arról, hogy mit és hogyan lenne a legjobb csinálni ebben a helyzetben. Átbeszéltük a versenyzési stratégiát is, és Shane-nel úgy gondoljuk, hogy az országos bajnokság most nem fér bele.”
„Nekem Tokió azért nagy cél! Ráadásul imádok úszni, edzeni” - szögezte le a háromszoros olimpia bajnok. – „Ugyanakkor itt ez az év, Eb-év, van már 13 Európa-bajnoki aranyam, mi legyen a cél, megszerezni a tizennegyediket? Ez azért, valljuk be, nem jelent olyan erős motivációt.”
„És akkor még nem is beszéltem arról – folytatta –, hogy milyen brutálisan kemény munkát kell elvégezni ahhoz is, hogy meglegyen ez a tizennegyedik arany! Amire majd azt mondják, persze, ez Katinkánál elvárható, természetes, hogy első lett. Csak épp nem gondolnak bele, mennyit dolgoztam érte. Ettől függetlenül az Európa-bajnokság azért ott lebeg a szemem előtt.”