A DVTK játékoskerete jobb, mint amit a tabellán elért helyezése mutat. Hat fordulóval a bajnokság vége előtt azért szükséges a váltás, mert a jelenlegi felállásban nem látjuk biztosítottnak a csapat élvonalbeli tagságának megtartását – olvasható a csapat honlapján.
A DVTK az idén mindössze egyetlen bajnokit tudott megnyerni, március 3-án a Ferencvárost a debreceni Nagyerdei Stadionban győzte le Bódog Tamás csapata 2–1-re. Azóta hat mérkőzésen két döntetlen, négy vereség a klub NB I-es mérlege – ráadásul a Puskás Akadémia ellen a Magyar Kupából is kiesett a csapat.
Bódog Tamásnak a diósgyőri volt az első vezetőedzői megbízatása az NB I-ben, bő egy évvel ezelőtt, 2017. március 9-én nevezték ki. A Dániából hazatérő szakember tavaly április 1-én ült először a diósgyőri kispadon, akkor az Újpest ellen győzelemmel debütált a bajnokságban. A következő fordulóban ismét az Újpest lesz a DVTK ellenfele, ám ezen a mérkőzésen már nem Bódog ül majd a csapat kispadján.
A 47 éves szakember összesen 46 mérkőzésen irányította a DVTK-t, 18 győzelem mellett, 11 döntetlen és 17 vereség volt a mérlege.
Érdekesség, hogy Bódog a Puskás Akadémia elleni, múlt szombati vereséget követően nyilatkozott úgy, hogy ő még nem játszott hazai mérkőzést a Diósgyőrrel, hiszen mióta kinevezték vezetőedzőnek, azóta albérletben szerepelt a csapat (hol Mezőkövesden, hol Debrecenben).
Most eljöhetett volna az alkalom, számára, mert a következő hazai bajnoki mérkőzését – a Mezőkövesd ellen – már Diósgyőrben játssza a DVTK, vagyis ugyanúgy közvetlenül az új stadion első bajnoki meccsét megelőzően menesztették Bódog Tamás, mint ősszel a Haladástól Pacsi Bálintot, a szombathelyi stadion első NB I-es meccse előtt.