Összeveszett Jürgen Klopp vezetőedzővel, így nem tart a Liverpool labdarúgócsapatával Rómába, a Bajnokok Ligája-elődöntő szerdai visszavágójára Zeljko Buvac másodedző.
Az 56 éves szakember egyes brit sajtóértesülések szerint már benyújtotta felmondását a klubnál, más lapok úgy tudják, hogy személyes okokra hivatkozva az idény végéig szünetet tart. A Liverpool megerősítette Buvac távolmaradását, ám nem indokolta meg azt.
A bosnyák tréner 17 éve segíti Jürgen Kloppot, korábban Mainzban és a Borussia Dortmundnál is együtt dolgoztak. A német vezetőedző a stábból önmagát a „szívnek”, Buvacot az „észnek”, míg másik asszisztensét, Peter Krawietzet a „szemnek” nevezte egy interjúban.
Az AS Roma-Liverpool Bajnokok Ligája elődöntő visszavágóját szerdán, 20:45-kor játsszák. Az első meccset az angol csapat 5-2-re nyerte.