Bár eddig sem a sztárfodrász, sem a Kensington-palota nem ismerte el, de a hírek szerint az Amal Clooney hajkoronájáért felelős Miguel Perez lesz az, aki elkészíti Meghan Markle esküvői frizuráját.
Miguel a Hola! magazinnak azonban megsúgta, hogy május 19-én, a hercegi pár menyegzőjén bőven lesz dolga Amal tincseivel, ami azt is jelentheti, hogy Clooney-ék is hivatalosak a nagy napra.
Perez sejtelmesen arról is nyilatkozott, hogy ő a ceremóniára vállra omló frizurát javasolna Meghannak, a partira pedig kontyba tűzné loknijait, azonban arra a kérdésre, hogy ő készíti-e el az amerikai exszínésznő haját, már nem válaszolt.
A People magazinnak eközben Meghan egykori sminkesét sikerült megszólaltatnia, aki szerint szinte biztos, hogy az ara egy visszafogottan füstös sminket visel majd a nagy napon, továbbá szeplői is láthatóak maradnak majd, az angyali hatást pedig némi rózsaszín rúzzsal érik majd el.
A vőlegény Harry herceg is legjobb formáját hozza majd az esküvőn, jegyese ugyanis diétára fogta. A Dailymail informátora szerint a trónörökös négy kilót fogyott azzal, hogy mellőzi a szénhidrátokat, hogy a köretek helyet kinoát eszik, sok zöldség turmixot fogyaszt, valamint, hogy a húsokat is mellőzi egy ideje.