Egy vadász végzett azzal a farkassal, ami rövid időn belül két kisgyereket is megtámadott Lengyelország keleti, Szlovákiával határos részén, a Keleti-Beszkidekben. A gyerekek a lábukon sebesültek meg, szerencsére a szülők mindkét esetben időben közbeléptek.
A farkas először egy kertben játszó nyolcéves kislányt támadott meg, majd kilométerekkel odébb egy egy tízéves kisfiúra támadt rá, de szerencsére a szülők résen voltak és még időben elkergették a fenevadat, amit később egy vadász lőtt le. Ökológusok szerint nem kizárt, hogy farkas és kutya keverékéről van szó.
A lelőtt állaton jelenleg DNS-vizsgálatot végeznek, a hatóság szerint nem csak a két gyermek elleni támadásért felelős, hanem egy turista megharapdálásáért is, akit június közepén mart meg az állat.
A Lengyelországban élő farkasok számát 1400 körülire becsülik, a faj szigorú védelem alatt áll 1998 óta.
(Kinti képünk illusztráció, fotó: Sergey Gorshkov/Wild Wonders of Europe/WWF)