Az utóbbi napokban sokan foglalkoztak azzal, hogy rendbe tegyék biciklijüket. Ennek célja az volt, hogy megküzdhessenek a Borsod MTB Bajnoka 2. Futamon. Különböző korosztályok indultak rajtszámokkal, a pálya hossza mindenkinek más volt, így egyesek négyszáz méteres távot teljesítettek, mások pedig akár két és fél kilométert.
Mint azt Dovák Dávid főszervező elmondta, ez volt az első kerékpáros verseny ennél az emblematikus épületnél. – Egyrészt szerettük volna közelebb hozni ezt a típusú megmérettetést a belvároshoz, hiszen az emberek nehezebben mozdulnak ki a Bükkig annak távolsága miatt. Másrészt pedig az Avasi Kilátó melletti terület sokkal többet ér, mint amennyi rendezvény foglalkozik vele.
A versenyt szervező HOTE Sportegyesület célja azon túl, hogy kerékpárversenyeket szerveznek, még a sportbarátok összefogása, ami kiválóan sikerült július első hétvégéjén Miskolcon. Az amatőr hegyikerékpáros versenysorozat Kazincbarcikán folytatódik augusztus 12-én.