Eleinte még meleg levegő áramlik fölénk, pénteken pedig egy gyenge hidegfront éri el északnyugat felől a Kárpát-medencét. A nyugati országrészben több fokkal visszaesik a hőmérséklet, de az Alföldön még kánikulára lehet számítani.
Csütörtök éjszaka változóan felhős idő várható. Helyenként előfordulhat zápor, zivatar. A délnyugati szél helyenként megélénkül, majd mérsékelt, változó irányú szél lesz a jellemző, de zivatarok környezetében átmenetileg erős vagy viharos széllökések is lehetnek. Péntek reggelre általában 18 fokig csökken a hőmérséklet. Napközben rövid napos időszakok mellett erősen felhős lesz az ég. Sokfelé várható záporeső, zivatar. A változó irányú szél helyenként megélénkül, de zivatarok környezetében átmenetileg erős vagy viharos széllökések is lehetnek. Délutánra 29 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Hidegfronti hatás kezdődik térségünkben.
Nagyon erős UV-B sugárzás várható, ezért a déli, kora délutáni órákban ajánlott elkerülni a napon való tartózkodást. Szombaton kezdetben többfelé számíthatnak csapadékra, majd észak, északnyugat felől csökken a felhőzet. Vasárnap és a jövő hét első felében napos idő lesz a jellemző, a gomolyfelhőkből csupán néhol ered el a zápor. A hőmérséklet a sokévi átlag körül alakul.