Király Lili, Viczián Csilla, Nagypál Krisztina és Rákos Lili után tehát Tóth Lilla Hanna csatlakozott a Miss Balaton királynői válogatottjához. Szombat este látványos finálén lépett színpadra a 12 döntős szépség, hogy megmérettese magát a Miss Balaton 2018 koronájáért. A versenyzők több körben megmutathatták magukat sportos és elegáns viseletben is, de természetesen a bikinis forduló sem maradhatott el.
Az öttagú zsűri, köztük Debreczeni Zita és Dobó Ági teljes egyetértésben végül a stylistként is dolgozó Tóth Lilla Hanna egyetemista mellett tette le voksát, így az ő fejére kerülhetett a korona. - A táborban és a döntőben is rengeteg erőt adtunk egymásnak a lányokkal, ami sokat segített abban, hogy a maximumot hozzuk ki magunkból és egymásból. Élveztem a verseny minden pillanatát, a castingoktól, a felkészítő táboron át egészen a fináléig – mesélte a miskolci egyetemista, aki gyerekkora óta számos szépségversenyen indult és nyert.
Ezúttal nem csak a bírákat, de a közönséget is sikerült meggyőznie, hiszen a királynői cím mellett a Miss Balaton Instagram oldalán futó szavazáson is a harmadik legtöbb voksot gyűjtötte be. - Bár a döntő előtti utolsó pillanatokban remegett a lábam és majd kiugrott a szívem a helyéről, de ahogy meghallottam a zenét, megláttam a fényeket, teljesen magával ragadott az egész hangulat és hihetetlenül jól éreztem magam a színpadon. A sikerem titka talán az, hogy mindig önmagamat tudom adni és lehet, hogy közhelyesen hangzik, de szerintem a természetesség a legjobb „fegyver – mondta a frissen megkoronázott királynő.
A Miss Balaton 2018 szépségverseny győztesének nyereménye egy személyautó, míg a második helyezett, Foczkó Dalma, egyben a Sugarbird különdíjasa, valamint a harmadik helyen végzett Bíró Barbara Cynthia egy-egy egyhetes, páros, tunéziai utazás boldog nyertese lett, amelyen a Tunéziai Idegenforgalmi Hivatal jóvoltából vehet részt. A 12 döntős szépségre a finálét megelőzően a közönség is leadhatta voksát. A legtöbb szavazatot a mindössze 18 éves, frissen érettségizett Ludman Fruzsina kapta, őt a közönségtől beérkezett voksok alapján Petri Beatrix követte a második, illetve az idei királynő, Tóth Lilla Hanna a harmadik legtöbb szavazattal. A közönségszavazás helyezettjei egy-egy Fashion Street és Furla vásárlási utalvánnyal lettek gazdagabbak.