A sportbarátok számára nem akármilyen csemegét jelent az Eb-selejtező, hiszen utoljára 1981-ben volt Miskolcon nemzetközi felnőtt asztalitenisz mérkőzés. 37 évvel ezelőtt a népkerti városi sportcsarnokban, a Szuper Liga keretében Svédország volt a mieink ellenfele. A találkozó vendégsikerrel zárult.
A papírforma ezúttal sem nekünk kedvez, hiszen a 2015-ben csapat Európa-bajnoki aranyat nyerő portugálokat jelenleg egyéniben is előkelőbben jegyzik a világranglistán: Marcos Freitas a 15., Tiago Apollonia a 36., Joao Geraldo pedig a 106. helyet foglalja el. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a mieink – Majoros Bence, az U21-es világranglista 7.- je, Ecseki Nándor (felnőtt 115.), Lakatos Tamás (felnőtt 133.), Szudi Ádám (felnőtt 157.) – nem követnek majd el mindent a jó szereplésért.
A magyar női és férfi válogatott mérkőzéseket általában Budapesten rendezik, többnyire teltházas nézőtér előtt, de a szövetség vezetése tisztában van azzal, hogy vidéken is sok olyan város van, ahol nagyon szeretik a sportágunkat – fogalmazott Aranyosi Péter, a férfi csapat szövetségi kapitánya. – Volt egy olyan gondolat, hogy a sportág egykori fellegvárában, Miskolcon, ahol többek között az egyaránt négyszeres világ- és Európa-bajnok Jónyer István, vagy a csapatban vb ezüst- és bronzérmes, Európa-bajnok Kriston Zsolt is kezdte pályafutását, rendezzük meg ezt az Eb-selejtezőt. Mivel jómagam is miskolci vagyok, az Eddán „nevelkedtem,” természetesen örömmel vettem a hírt, mindig jól eső érzés hazajönni. Bár a női szakágunk még eredményesebb a férfinál, a mi mérkőzéseink is vonzzák a nézőket. Olyannyira, hogy Budapestről is szerveznek utazást a miskolci meccsünkre, hogy élőben láthassák válogatottunkat és a portugál sztárokat.
Aranyosi Péter elmondta, a keddi összecsapás előzményéhez tartozik, hogy az első találkozójukon a tartalékos portugálok 3-1 arányban bizonyultak jobbnak a magyar csapatnál – Most pedig a legerősebb összeállításukban érkeznek. A realitás vendégsikert ígér, számunkra nagy fegyvertényt jelentene, ha meg tudnánk nehezíteni a portugálok dolgát. A magyar fiúk német, dán, korábban svéd klubcsapatoknál játszanak, világklasszisokkal körülvéve, melyből rendkívül sokat tudnak profitálni technikában, mentalitásban egyaránt. Nagyon jó edzők kezei alatt dolgozhatnak. A kinti trénekkel rendszeresen tartom a kapcsolatot. A válogatottak számára igyekszünk évente több alkalommal összetartást szervezni. 2015. február 1-én kezdtük együtt a munkát és mostanában jutottunk el oda, hogy elmondhassuk: igazi közösséget alkotunk a játékosokkal és a velünk együtt dolgozó munkatársakkal. 22-23 éves fiataljaink eddigi teljesítménye reménykeltő, pár éven belül potenciálisan helyük lesz a kontinens legjobb 8-10 csapata között, sőt a helyzet szerencsés alakulása esetén akár az érmet sem tartom elérhetetlennek – mondta a szövetségi kapitány.