Fontos, hogy a különböző templomokban szolgáló kórusok megismerhessék egymást, bővíthessék repertoárjukat, tapasztalatot cserélhessenek, inspirációt nyerjenek a hangszerelési lehetőségeket illetően. Ezért álmodta meg huszonöt évvel ezelőtt a néhai Veczán Pál miskolci evangélikus esperes a kórustalálkozót, mert Ő is Kodály Zoltán gondolatát vallotta: „Nem sokat ér, ha magunkban dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, még megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk”.
A kórustalálkozó idén már negyedszázados évfordulóját ünnepli. Erre az alkalomra íródott egy vers – Izajás nyomdokán – melyet maga a költő fog elmondani, Üveges Tamás személyében. A koncertek végén az Erdő mellett estvéledtem című népdal közös éneklésére hívják a közönséget. Vasárnap összkari műként felcsendül majd Kerek Gábor Közeledő Stabat Mater című darabja, melyet kifejezetten erre az eseményre írt. A darab orgonakísérettel csendül fel, a zeneszerző vezényletével.
Október 10-én, 10 órától Zsoltáréneklő Versenyt tartanak a Zárda Kápolnában. Október 11-én 16 órától a Mindszenti Templomban, október 12-én 16 órától a Miskolc-Belvárosi Nagyboldogasszony Görögkatolikus Székesegyházban, október 13-án 17 órától a Belvárosi Evangélikus Templomban, október 14-én 16 órától a Belvárosi Református Templomban zajlik majd a program.
A belépés ingyenes!
Részletes program:
Október 10., szerda 10 óra
ZSOLTÁRÉNEKLŐ VERSENY
ZÁRDA KÁPOLNA
(Városház tér 6/A)
Október 11., csütörtök 16 óra
MINDSZENTI TEMPLOM
(Mindszent tér)
Forrás Kamarakórus
Bárdos Lajos: Eljöttünk mind, zengjen az ének
Arnold von Bruck: Ave Maria
Tillai Aurél: Fons amoris
Kocsár Miklós-Kányádi Sándor: Jó szánút, jó fejsze
Vezényel: Balásné Molnár Ildikó
Túrmezei Erzsébet: Célhoz ért
(Elmondja: Kerényi Lászlóné)
Összkari mű:
Berkesi Sándor: Magyar ének
Zongorán kísér: Csányi Zita
Vezényel: Dr. Farkasné Sajó Márta
Lévay József Református Gimnázium Vegyeskara
Berkesi Sándor: Jöjj, az Úr vár reád
Martin Nystrom – Ism. feldolg.: Mint szarvas hűs vízforrásra
Claude Goudimel: 117. zsoltár
Vajda János: Istenes ének – 1. tétel –
Szólót énekel: Petró Ádám
Zongorán kísér: Csányi Zita
Vezényel: Dr. Farkasné Sajó Márta
Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola 3. b osztályos Szeretet Kiskórusa
Csillagfény gyúlt
Lelkem áldd az Urat!
Gitáron kísér: Kolozsi Balázs
Vezényel: Révy Tamásné
Schola Cantorum Miskolciensis szólistái
Introitus Laetare Jerusalem
Graduale Jacta cogitatum
Offertorium Jubilate Deo universa terra
Vezényel: Gomány Nóra
Andrássyné Mátyus Gabriella - orgonaművész
Fráter Schola Viridis
Aki nékem szolgál… antifóna zsoltárversekkel
Kodály Zoltán: Jézus és a gyermekek
Kodály Zoltán: Miatyánk
Török László: Elsőáldozásra
Zongorán közreműködik: Regős Zsolt
Vezényel: Váraljai Réka
Szent László Kamarakórus (Mezőkövesd)
J. Pachelbel: Kánon
J. S. Bach: Korál a 147-ik Kantátából
W. A. Mozart: Benedictus sit Deus KV.117. Offertorium
Josh Groban: You raise me up (Te felemelsz)
Hangszerkíséret: Mozer János és Mozer Boglárka
Vezényel: Mozerné Horga Stefánia
Fráter Kórus
Ism. szerző: Halleluja
Mary Lightfoot: Dona nobis pacem
Skillings: Halleluja
Brian Doerksen: Jöjj, itt az idő
Kerek Gábor: Boldogasszony anyánk
Zongorán közreműködik: Kovács Kristóf
Vezényel: Regős Zsolt
Mezőcsáti Református Énekkar
Berkesi Sándor: Militaris Congratulatio
Berkesi Sándor: Igaz Pásztor, figyeld néped (80. zsoltár)
Berkesi Sándor: Pásztorom vagy, Uram Isten (23. zsoltár)
Kovács Ádám Máté: Csend van bennem
Vezényel: Kovács Ádám Máté
Szent Naum Kamarakórus
Szemelvények a keleti egyház bizánci énekeiből
Vezényel: Váraljai Réka
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Kamarakórusa
Farkas Ferenc: Hajnal-nóta
Gouses: Fényhimnusz
Tóka Szabolcs: Élj másokért!
Bortiansky: Tebe poem
Leontonov: Carol of bells
Vezényel: Herpainé Velkey Klára
Összkari mű: Kodály: Esti dal
Vezényel: Balásné Molnár Ildikó